BARÁTOMNAK TEKINTELEK

- Csoport neve: masvilag
- Prügyi Móricz Zsigmond Általános Iskola
- Kategória: Tanulásban akadályozottak
- Téma: Társas kapcsolatok
- (81 megtekintés)
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy naponta találkozunk tanítványainkkal, így a boldogságórák megtartása sem ütközik akadályba.
Igyekszünk több alkalommal is boldogságórát tartani, így a választható feladatok közül többet is megoldottunk.
1. Jó hírem van:
egy héten keresztül úgy kezdtük a napot, hogy mindenki mondott magával kapcsolatban egy jó hírt. Voltak alkalmak, amikor sajnos nem hallottunk jó híreket, ott kisegítettük a tanulót egy-egy pozitív megfogalmazással: pl,: Az a jó hírem, hogy nem aludtam el reggel, időben ideértem.
2. Barátomnak tekintelek, mert…
A gyerekek sok időt töltöttek a szívek elkészítésével, amik igényesek és szépek lettek. A körben ülve átadták egymásnak a szíveket, majd elmondták az indoklást is. Több szívet is készítettünk, mert nem akartuk körbeadogatni, hiszen most erre is figyelnünk kellett.
3. Megismersz?
Ezt a feladatot átalakítottam, hiszen nem tapogathatták egymás arcát a gyerekek. A kitalálónak a társa elváltoztatott hangja alapján kellett felismerni. Így mindkét játékosnak nehéz feladata volt, sokat nevettünk az elváltoztatott hangokon.
4. Zárókör
Arról beszélgettünk, hogy ki mit tanult a barátjától, vagy milyen pozitív dolgot vett át tőle.
A gyerekeknek nagyon tetszett a „Megismersz?” c. játék, kérték, hogy gyakran vegyük elő a továbbiakban!