Az optimizmus gyakorlása

123318020_352167272714730_8558343568356545351_n.jpg

Pillangó csoport
Az „optimista héten” minden napot a „Napimádás” relaxációs gyakorlattal kezdtünk, elengedve minden negatív dolgot, valamint naponta meghallgattuk a „pozitív dalt” így hangolódtunk egyre jobban a jó gondolatokra, jó dolgokra. Az „optimista mese” meghallgatása után közösen elkészítettük a csoport varázs szemüvegét, amit aztán minden nap elővettünk és aki kedvet érzett hozzá, az használhatta. Mindezek a gyakorlatok és a hozzákapcsolódó beszélgetéseink segítették a gyerekeket a jó (pozitív) fogalmak megértésében. Majd Szomorú Szilárd és Boldog Blanka megismerése után, a hét utolsó napján, építő játékokból megalkottuk a „jó dolgok kertjét” melybe beledobtunk sok-sok jó dolgot. A gyerekek egy része semmit sem szeretett volna beledobni, de voltak akiknek több dolog is eszébe jutott.

Képek