Történet
- Csoport neve: RAFAI5b
Én és a sport
Január 23-án örömmel mutogattam otthon a kitűnő félévi bizonyítványomat. Ekkor még nem sejtettem, hogy hamarosan megrázkódtatások érnek ezzel kapcsolatban. Mi történt? Elmesélem.
A februári testnevelésórákon Zsuzsa néni többször ingerülten szólt rám:
– Ilyennek adtam én ötöst?!
Így fejezte ki véleményét, ha ügyetlenül hajtottam végre a gimnasztikai gyakorlatot. Rosszul esett, amikor mellső fekvőtámaszban nem sikerült a szabályos karhajlítás, Gudra tanárnő az osztályhoz fordult:
– Ti hányast adnátok Bencének?
– Egyest – felelte halkan Ricsi.
– Kettest! – zúgták „nagylelkűen” néhányan.
A kérdezőnek bizonyára tetszett a gyerekek válasza, hiszen arckifejezése elégedettséget tükrözött. Később a szerkényugrást, a talajtornát és az akadálypályán való haladást is hármas osztályzattal értékelte. Sajnos valószínűleg igaza volt, mert a feladatokat (minden igyekezetem ellenére) csak közepes szinten bírtam kivitelezni. E kudarcoktól eleinte elkeseredtem, megutáltam az iskolai testnevelést. Nincs olyan sportág, amely a képességeimnek megfelelő? Sokáig törtem rajta a fejem… Végül az imádott biciklizés mellett döntöttem. Kora tavasztól kezdve a hétvégeken hosszabb kerékpártúrákra indultam a családommal. Büszkén sorolom az utunk során érintett településeket: Lórév, Szigetbecse, Makád, Dömsöd, Kiskunlacháza, Szigetszentmárton, Szigetújfalu. Mivel a forgalmas utakat igyekszünk elkerülni, a jó levegőn gyönyörködhetünk a természet, a táj szépségeiben. Bárcsak közben az edzettségem fokozódna, az izmaim pedig erősödnének!
Úgy érzem, a rendszeres kerékpározás mint testmozgás az életem fontos részévé vált. Remélem, fejlesztőleg hat majd testemre, lelkemre egyaránt.
Pihelevics Bence