Értékeink fája, Optimista szemüveg

IMG_20201016_1004271.jpg

Az első héten az optimizmus jegyében a gyerekek belenézhettek az optimista mindent szépet, jót meglátó szemüvegébe. A gyerekek elmondták milyen szépet látnak önmagukban. Mivel középső csoportosok vagyunk, ezért a külső tulajdonságokat fogalmazták meg inkább a gyerekek. Erre építve fontosnak tartottuk, hogy ne csak önmagukban, hanem társukban is meglássák a szépet és a jót. Egy kisgyermeket beültettünk a jóságkörbe, társaik mondhattak róla dicsérő szavakat.
A hét vége felé elkészítettük az értékeink fáját, minden faágára egy-egy képességet ragasztottunk ( pl.: festés, tánc, mozgás). A gyerekeknek a saját jelüket ahhoz a képességhez kellett tenniük, amelyben önmagukat erősnek érzik. Öröm volt látni, hogy a gyerekek reálisan látják magukat, hogy milyen területen ügyesek.

A Boldogságóra keretében, Tódi törpe varázsszemüvege című mesét dolgoztuk fel. Relaxációs gyakorlattal ” a haragom kifújom, mint a cica nyújtózom” kezdtük, melynek következtében a bennük lévő haragot, szomorúságot elengedték a gyerekek. A mesét varázsszemüveggel kezdeményeztem. Meseillusztrációs eszközökkel (másnestábla, síkbábok)varázsoltam Tódi törpe birodalmába a gyerekeket. Süni Artúrnak segítettünk megtanulni a „Szebbnek látó”mondókát. A mese lezárásaként Bagdi Bella Pozitív gyerek vagyok c. dalát hallgattuk meg, kinyújtózva, csukott szemmel a szőnyegen. Ezek után minden kisgyermek elkészíthette a varázslatos, különleges szemüvegét, amit hazavihettek és a szüleikkel együtt ki is próbálhatták.

Képek