„Pozitív, mosolygó kiscsigák varázsszemüvegben”

- Csoport neve: csiga5csoport
- Hatvani Napsugár Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Az optimizmus gyakorlása
- (368 megtekintés)
A Csiga csoportos kisgyermekek számára nagy-nagy örömet hozott az újabb boldogságóra, hiszen már előző alkalommal megtapasztalhatták, hogy milyen fantasztikusan jó dolgokkal ismerkedhetnek meg. Relaxációval, „az égig érő fa vagyok, majd ingaóra” foglalkozással indítottunk. A hónap dalával ismerkedtünk meg, örömmel táncoltunk, énekeltünk együtt. Megtudtuk mit jelent az optimizmus, és hogy milyen jó dolog az optimista szemléletmód, ezt játékkal is megerősítettük. Az optimizmust egy mosolygós „smiley” arcocska jelképezte, melyet kiszíneztünk és a szüleinknek otthon megmutattuk. Megismertük Tódi Törpe varázsszemüvege című mesét, majd e kedves szereplő „szebben látó” mondókáját ismételtük kezünkkel is mutatva. Felvettük mi is a varázsszemüveget, elmondtuk mit látunk szebben. A csillogó vigaszbot nagyon érdekes volt, lehetőségünk adódott elmondani, ha korábban esetleg valamiért szomorúak voltunk. Ezután megcsodáltuk Tódi Törpe házát, melyet az óvónénik szépen kiszíneztek nekünk. Nagyon izgalmas volt a Boldog Blanka-Szomorú Szilárd játék, mosolyogtunk végül mindannyian. A boldogságóránkat vidáman zártuk. A meghitt szeretetölelés után, a pozitív gyerek vagyok zenére táncoltunk és énekeltünk. Mosolygós, optimista kiscsigák vagyunk!