A hála nem szégyen

- Csoport neve: Elevenek7a
- Szilvási Általános Iskola Felsőszilvási Általános Iskolája
- Kategória: Felsősök
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (93 megtekintés)
„Aki elfelejti a hála nyelvét, sosem lesz beszélő viszonyban a boldogsággal.”
Hála-Köszönet
Bizony néha nehéz kimondani, hogy köszönöm. Pedig ez az egy szó mennyi mindent megváltoztat, békét, nyugalmat, szeretetet hoz. A gyerekekkel beszélgetve, jellemző, hogy nehezen fejezik ki a hálájukat, sokszor szégyellik, ha illene megköszönni valamit.
Szavak nélkül is ki lehetne fejezni köszönetünket: egy nézéssel, egy mozdulattal, öleléssel, kézfogással.
Sajnos a mai járványhelyzetben elmaradnak a testi kontaktusok, ölelések, kézfogások, puszik, ami a hála kifejezésének egyik legszebb jele. Nekem is hiányoznak és a gyerekeknek is ezek a megnyilvánulások.
Készíttettem a gyerekekkel hálaalbumot, amin leírják, miért voltak hálásak bárkinek, mi okoz örömet, amit megköszönt. Ebből összeállítottam hálamorzsákat, amit el lehet majd olvasni.
Ezekből látni lehet milyen apróságoknak is tudnak örülni és hálásak lenni. Nem kellenek nagy szavak és tettek amiért, ha mást nem, egy mosoly a jutalom.
Remélem hamar eljön az az idő, amikor átölelhetjük egymást, kezet foghatunk vagy egy puszival jutalmazzuk azt, aki jót tett velünk.
Szerintem mindenki azért lenne hálás, ha a kötelező maszk lekerülne végleg rólunk, láthatnánk a mosolyokat, amivel sok mindent ki tudunk fejezni.
„S ha százszor becsapnak
és ezerszer csalódom abban
kinek szívemet, mint álmából
a rózsát kitakartam
s ha épp az árul el
kit életemmel fedeztem én
s ha tulajdon fiam tagad meg
és ha nem harminc ezüstért
de egy rongy garasért
adnak el engem barátaim
s ha megcsal a reménység
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem
s ha csak a bosszút hizlalja
a hála híveimben, s ha rágalom kerít be
– akkor se mondom, hogy nem érdemes!”




