Nyári pillanatok

hála-2020.jpg

Nagyon örültünk, hogy együtt elkezdhettük a tanévet.Sok megbeszélnivalónk volt, mindenki szívesen mesélt az otthontanulás élményeiről. Jót mosolyogtunk, amikor az egyik kislány elképedve felkiáltott, miután kiderült, hogy mennyi mindent elfelejtett : Úr Isten! Mit tett velünk a karantén! ” Hálavonatot” indítottunk, ahol minden héten elmondták a gyermekek, hogy kinek miért hálásak. A ” hálakő” napról napra vándorolt az osztályban. Megható volt hallgatni, ahogyan egymás felé fordultak a gyerekek és őszintén elmondták hálájukat a társuknak. Gondolkodás nélkül jöttek a szavak. Megállapították, hogy a testi közelség azért hiányzik nekik, mind társaik, mind tanítóik irányában, de hálásak, hogy egyáltalán közösségben lehetnek. Miközben a nyári élményeiket rajzolgatták átszellemülten hallgatták Bagdi Bella dalát.

Képek