Orosháza Város Napköziotthonos Óvodája Móricz Zsigmond utcai telephely

- Csoport neve: moriczovi
- Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Móricz Zs. utcai Telephelye
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (105 megtekintés)
A hála feldolgozását a fogalom megértetésével kezdtük. Mi felnőttek sokat használjuk a kifejezést, ezzel érzékeltetve jelentését. Elmeséltem a gyerekeknek az Alma című mesét, ahol a medvének kellett segíteni a gyümölcs elosztásában. Az állatok nagyon hálásak voltak neki. Talán ez a mese közelebb hozta a hála fogalmának megértését.Mielőtt hála álarc készítésébe kezdtünk, beszélgettünk azokról a hősökről, akik „álarcban” tesznek jót az emberekkel. Ez a vírus időszakában nagyon aktuális téma.A komplexivitást megvalósítva, mivel közeleg az állatok világnapja minden kisgyerek egy számára kedves állatot ábrázoló álarcot készíthetett. Ezeket a szüleiknek vihették haza ajándékba. Kerestünk szivecskéket is, melyeket az állatok nyomait követve találhattak meg. Olyan helyekre rejtettem el, pl.gyümölcsök közé, játékpolcra, könyvek közé, melyekről könnyebben megtudták fogalmazni, hogy miért is lehetünk annak a helynek hálásak.Próbálkoztunk a hálajátékkal, és a mozgásos feladattal is.



