Hálás szívvel

- Csoport neve: Gézengúz Mese csoport
- CSÉCSEI GÉZENGÚZ ÓVODA
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (107 megtekintés)
Elkezdtük mi is a 2020/2021-es nevelési év első boldogságóráját. A hála témát egy egész hétig dolgozta fel csoportunk. Tisztáztuk az érzéseket, játszottunk, beszélgettünk arról, mit jelent nekik a boldogság? Megnéztük közösen a boldogsághoz vezető lépcsőt és megismerkedtünk Brumival, a kis macival, aki mindig velünk lesz a boldogságórákon és segít az érzéseink kimondásában vagy éppen átélésében. Ezután relaxációs gyakorlatokat végeztünk, majd elolvastam nekik a hónap meséjét és elkezdtük megtanulni a mesére hívó versikét is. Készített mindenki egy hálavirágot, melynek közepébe belerajzolták azoknak a társuknak a jelét, akinek valamiért hálásak. Meghallgattuk és közösen mozogtunk a hónap dalára. Sikerült készítenünk egy közös hálaszívet is, ez is óvodánk faliújságját díszíti. A hét végére pedig elkészült a csoport hálapárnája, melyre mindenkinek a jele rákerült és mindenki rajzolt rá valami kis személyeset. Ezt a párnát más boldogásórákon is elő fogjuk venni. Szerintem minden tevékenységnél sikerült átadnom nekik a boldogságfokozó hála érzését, én pedig elmondtam nekik, hogy hálás vagyok amiért ilyen lelkesek, motiváltak, biztosan ebben a nevelési évben is sok boldog és örömteli perceket fogunk együtt boldogságórázni.




