Hálásak vagyunk.

- Csoport neve: Százszorszép27
- Mese-Vár Óvoda és Bölcsőde
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (193 megtekintés)
Célunk a 2020/2021-es nevelési évre, a Boldog Óvoda programsorozat folytatása. A derecskei Mese-Vár Óvoda és Bölcsőde, Százszorszép csoportjának első boldogságóra foglalkozásának témája a hála gyakorlása. „Fújj-fújj” mozgásalapú relaxációs gyakorlattal kezdtünk, majd ezt követte a hála fogalmának magyarázata, értelmezés. Előzőleg, színes szivecskéket rejtette el a csoportszobában, melyeket a gyerekeknek kellett megkeresni. Aki talált egyet, elmondhatta csoporttársainak, hogy ki miért hálás. Ez jó alkalom volt arra, hogy minél jobban erősödjön bennük a hála szó jelentése. Ezután hála játékot játszottunk. Csukott szemmel kellett a saját tengelyük körül megfordulni, majd tapsra kinyitották a szemüket és aki legközelebb állt hozzájuk, őt ölelték meg. A boldogság és hála érzetét igyekeztem Bagdi Bella Hálás vagyok című dalával is erősíteni. Körbe ülve, átkarolva egymást a gyerekek kérésére, többször is meghallgatuk. Szem előtt tartva a csoport és egyes gyerekek fejlettségi szintjét, úgy érzem, hogy az első boldogságóra foglalkozásunk sikeres volt, s mindannyian nagyon várjuk a következő különleges alkalmat.




