Első foglalkozásunk
- Csoport neve: szőlősiméhek
- KŐVÁGÓSZŐLŐSI ÓVODA ÉS KONYHA
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (129 megtekintés)
A mi óvodánk egy kis, falusi óvoda. Két kis létszámú csoporttal működünk, ami a gyerekekkel való szoros kapcsolatunk kialakításához jó alapot ad. Az idei évben nyertük el a Boldog óvoda címet, egy kolléganőnk augusztus végén részt vett a támogatott képzésen Pécsett. Tulajdonképpen ez volt az első foglalkozás, amit a programban tartottam.
A csoportom heterogén: iskolára készülő nagycsoportosok és a bölcsődéből, családból jött legkisebbek alkotják.
A foglalkozáson a könyvben és a honlapon talált ajánlásokból választottam. Először elvégeztük az „Irkafirka” relaxációs gyakorlatot, meghallgattuk a dalt, majd egy témába vágó rövid mese után beszélgettünk arról, hogy ki, miért érzett már hálát. Ezen a beszélgetésen a nagyok vettek részt, jól ráéreztek a hála fogalmára, egymást hallgatva egyre több olyan dolgot soroltak fel, amiért hálásnak érezhetik magukat. Nagy örömömre a tárgyi dolgok mellett szóba került a születendő kistestvér, anya egy-egy vigasztaló, simogató szava, az elvesztett kiscicák megkerülése is.
Végül elkészítettük a Hálafánkat; addigra már annyi ötlet merült fel, hogy mindenki többször is befestette a kezét színesre, miközben arra gondolt, mennyi mindenért lehetünk minden nap hálásak. A fa elkészítése már a kicsik figyelmét is felkeltette, ezért van két fánk: a legkisebbek sem szerettek volna kimaradni az alkotásból.