* Megküzdési stratégiák *

- Csoport neve: Csillag.csoport
- Cinkotai Huncutka Óvoda Jövendő utca 2/b. alatti Telephelye
- Kategória: Óvodások
- Téma: Megküzdési stratégiák
- (243 megtekintés)
A megküzdési stratégiákkal két különböző síkon foglalkozunk. Első alkalommal csapatjátékot játszottunk a tornateremben. Stratégiát kellett kidolgozni, megtalálni az egyes feladatokhoz a megfelelő tagokat. A jó feladatvégzéshez természetesen jól kellett egymást ismerniük a gyerekeknek, csak így tudtak jó csapatkapitányt választani, és a feladatokra az erősségek alapján kiválasztani azt, aki végre fogja hajtani.
Ez így elég iskolásan hangzik, de a gyerekek értették és jól megoldották a feladatokat. Izgalmas csaták alakultak ki.
A másik terület a táblajátékokhoz kapcsolódik és kicsit a programozás alapjaihoz is. 5×5-ös négyzetrácsos táblán helyeztük el a házikót, és a csapatok állatfigurákkal lépkedve igyekeztek eljutni elsőként a házba. Az első néhány rövid gyakorló forduló után nehezítő akadályok is kerültek a pályára, vagyis a gyerekeknek szükséges volt előre gondolkodniuk. Felismerni a problémát, figyelni a másik csapat mozgását, és közben a lehető legjobb megoldást megtalálni. A posztok kiosztásánál most is kiderült, hogy a gyerekek mennyire jól ismerik saját és társaik erősségeit.