Az első Boldogságóránk

- Csoport neve: Illangó
- Pásztó Városi Önkormányzat Óvodájának Hétpettyes Tagóvodája
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (184 megtekintés)
Nagy izgalommal várták a gyerekek az első Boldogságóra foglalkozásunkat, hiszen előtte már több alkalommal beszélgettünk a háláról, boldogságról, szeretetről. Bevezetésképpen egy héttel a foglalkozás előtt már a lazító „feladatokat”, játékokat gyakoroltuk, amelyeket akár többször is elővettünk a nap folyamán, ha nagyon nyugtalanok voltak a gyerekek, vagy széteséshez közelített a foglalkozás. A relaxációs játékokat a Boldogságóra kezdetén nagy örömmel fogadták, mert már ismerős volt nekik. Az újdonság ereje rabul ejtette őket, teljes figyelmükkel a Hálafáról szóló mese felé fordultak, amelyet kétszer egymás után meghallgattak, majd eljátszottak. De mégis a legjobb mulatság a Hálafa készítése volt, a befestett kezük lenyomatával. A Hálafánkat kifüggesztettük a boldogságfalra, és alá tettünk egy nagy befőttesüveget, amibe a szülők gondolatait vártuk a hálával kapcsolatban. Kevés üzenet érkezett, de úgy gondolom, ezt nekik is, és mindannyiunknak tanulnunk kell.



