Hám János Líceum

optimizmus.jpg

BOLDOGSÁGÓRA A X.A OSZTÁLYBAN

Az optimizmus gyakorlása

„Még soha senki nem vakult meg attól, hogy a dolgok napos oldalát nézte.” Ezzel a Zig Ziglar idézettel indítottuk el az Optimizmusról szóló Boldogságórát a X.A osztályban. Közösen megbeszéltük, hogy mi a köze az idézetnek az optimizmushoz, illetve hogy mit jelent a dolgok napos oldala.
Mi jellemző az optimista emberre és hogyan gondolkodik? Erre a kérdésre kerstük közösen a választ és mélyítettük el jobban a témát. Elkészítettük az osztály Optimizmusát mérő tengelyt, 1-10 ig terjedő fokozatban és minden diák feltüntette, hogy szerinte ő mennyire optimista, azaz mennyire értékelné önmagát a skálán. Kiderült, hogy az osztályban van pár nagyon optimista, és pár nagyon pesszimista diák, míg a zöme a középen helyezte el saját értelését.
Majd megnéztük, hogy milyen hozzáállás segíthet abban, hogy minél optimistábbak legyünk. Ehhez nagyon jó tanácsokat adtak azok, akiknek magas értékük volt, mert saját tapasztalataikat adták át. Ilyen tanácsok születtek: minden rosszban van valami jó, érdemes ezt keresni, panaszkodás helyett a továbblépésbe érdemes fektetni az energiát.
A lakatlan sziget történetét olvastuk fel, majd megbeszéltük a történet tanulságát. Végül azzal fejeztük be az órát, hogy az elkövetkező időszakban egymást támogatjuk abban, hogy beszédünk és gondolkodásunk minél több optimizmust, bizalmat, pozitív gondolkodásmódot tükrözzön.

Képek