Apró örömök

DSC03565.jpg

Minden tevékenységnél fontosnak tartjuk a minden érzékszerv általi megtapasztalást.
Ösztönözzük a gyermekeket a hétköznapokban rejlő kis örömforrások megtalálására példamutatással, beszélgetéssel. Olyan dolgokra gondolunk itt, amitől úgy érezhetünk, hogy szép a világ, szebb az élet.
Ennek kapcsán képeket nézegettünk a tavalyi kirándulásról, óvodai műsorokról. Örömmel fedezték fel, hogy mennyit változtak, ki milyen magas lett vagy kinek milyen lett a haja.
Minden nap fogyasztunk friss gyümölcsöt vagy zöldségfélét, amit a szülők készségesen biztosítanak a gyermekek számára. Ezáltal megtapasztalják a közös étkezés örömét.
Nemzeti ünnepre készülve több ehhez kapcsolódó játékokkal színesítettük az ismereteiket, amit nagyon élveztek a gyerekek.
Ezután Nemzeti színű kokárdát készítettünk fültisztító technikával, huszárt színeztek, zászlót festettek ujjal.
A tavaszi időt kihasználva sétáltunk, melynek során meghallgattuk az utca zaját, amiről szívesen beszámoltak a gyerekek.
A tevékenység lezárásaként néhány gyermek már meg tudott fogalmazni, számára pozitívan csengő mondatot, és közös énekléssel fejeztük be a Boldogságórát.

Képek