Jót tenni öröm!

- Csoport neve: napraforgocsoport
- Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola
- Kategória: Óvodások
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (76 megtekintés)
A decemberi hónap nagyon jó lehetőség a jó cselekedetek gyakorlására, hisz folyamatosan a szeretet, a segítségnyújtás kidomborításával foglalkozunk a tevékenységeink során. A kicsiket megkértük, hogy otthonról hozzanak olyan játékokat, melyeket szívesen odaadnának olyan gyermekeknek, akiknek nagyon kevés játékaik vannak. Azt is megbeszéltük, hogy ezeket a játékokat a Mikulás bácsinak fogjuk átadni, hogy ő juttassa el a rászorulóknak. A tavalyi évhez képest, sokkal több gyermek volt hajlandó a játékaikból felajánlást tenni, aminek nagyon örültünk, és a többiek előtt is megdicsértük őket, evvel is ösztönözni szerettük volna azokat, akik erre még nem voltak felkészülve. A Mikulás távozását követően közös játékokat játszottunk, ahol a kicsiknek egymás segítésével kellett feladatokat megoldaniuk. Nagyon felemelő látni, hogy szívesen működnek együtt, és elfogadják egymás segítségét.