Február a megküzdési stratégiák hónapja

- Csoport neve: Orokmozgok5a
- Petritelepi Általános Iskola
- Kategória: Felsősök
- Téma: Megküzdési stratégiák
- (63 megtekintés)
Február: a megküzdési stratégiák hónapja
Rögtön az első héten ezzel a témával indítottam, mert tudtam, hogy nagyon sűrű lesz a hónapunk. Nálunk ugyanis a farsang nem szokványos, az osztályok közös jelmezzel és szöveges/táncos előadással készülnek, így szinte az összes osztályfőnöki óra kell a próbákra. A megküzdés témája tehát félig-meddig ideillő, ugyanis mire összeáll a produkció, addigra számos konfliktust meg kell oldani, köztük azt is, hogyan kezeljük az előadás összeállítását, betanulását, a kialakuló nézetkülönbségeket, vagy akár a lámpalázat.
Az első osztályfőnöki órán beszélgetéssel indítottuk el a témát, felmerülő problémákat, konfliktushelyzeteket, nehézségeket gyűjtöttünk össze az életükből, elmondták, mit éreznek, hogyan élik meg ezeket. Segítségül hívtuk az alsósoknak szóló munkafüzet 96-97. oldalán található gyakorlatokat, ahol be tudták jelölni, hol éreznek milyen tüneteket, és egy-egy ilyen helyzetet le is tudtak rajzolni. Ezekből az értékelhetőbbekről készítettem fényképet is. Ezt követően elolvastuk a felsős könyvből a szamár történetét, és megbeszéltük, hogy ezek a helyzetek nemcsak károsak tudnak lenni, építkezni is tudunk belőlük, ahogyan a szamár is előnyére fordította a nehézségeket. Néhány megoldási mód is elhangzott.
A farsangi előadás miatt a többi órát másra használtuk, így március elején még szükségesnek éreztem egyszer foglalkozni vele lezárásképpen. Felelevenítettük az előző órán elhangzott dolgokat, majd megoldási, megküzdési módokat gyűjtöttünk, és ezeket feltűztük egy szivárványra. A lányok még dekorálták kicsit a papírt ízlésük szerint.
Mostanában egyébként elég sok a konfliktus a gyerekek között, úgyhogy szünetekben, és a tanórák elején is muszáj kicsit a problémákkal foglalkozni. Nagyon fontos megtanulniuk, hogy hogyan kezeljék normális módon a felmerülő problémákat, nehézségeket, s hogyan fékezzék indulataikat.