Angyalkázzunk

- Csoport neve: Ovis csoport
- Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Pál Utcai Tagintézménye
- Kategória: Óvodások
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (65 megtekintés)
Nagyon jó, hogy decemberi hónapra jutott ez a téma, hiszen a Karácsony a szeretet és a családok ünnepe, amikor lehetőségünk van több minőségi időt együtt tölteni és örömet szerezni egymásnak. A tevékenységet közös tánccal kezdtük Bagdy Bella – Repülj Velem című dalára. Ezután Dóra elmesélte a gyerekeknek, hogy az oviba jövet talált egy arany csengettyűt, amit biztosan egy Karácsonyi angyalka hagyott el. Felidéztük előző évi ünnepségünket, amikor Angyalokként táncoltunk, gyönyörű fehér ruhákban és glóriával a fejünkön. Beszélgettünk arról, hogy az angyalok mindenkivel jót tesznek, örömet szereznek és nem várnak érte semmit, önzetlenül segítenek mindenkinek. Összeszedtük, hogy mi kinek tudunk örömet okozni, és mivel. Érdekes, hogy nem csak mi felnőttek nem gondolunk magunkra, hanem a gyerekeknek sem jutott eszébe, hogy magunknak is lehet és fontos örömet szerezni. Dórát körbeadva mindenki elmondhatta minek örül, majd zenére szabad ölelő kört nyitottunk. Ügyeltem arra, hogy a periférián lévő gyerekek sem maradjanak ki, és páros ölelések után kisebb csoportokban is megölelhették egymást a gyerekek. Ezután megegyeztünk, hogy mind angyalokká változunk és jócselekedetekkel fogunk örömet okozni az anyukánknak otthon. (Ehhez mindenki kapott egy kis lapot, amit az ágya mellé ragaszthat, és amit már megcsinált, azt kiszínezheti) A tevékenység végén akinek volt kedve saját angyalkát készíthetett magának, miközben meghallgattuk a hónap dalát is. Az angyalkázást a felnőtt közösségünkbe is bevittem, ami nagyon jól sikerült. Mindenki egy kicsit kedvesebb volt a szokásosnál és apró üzenetekkel, kedves szavakkal lepte meg a választottját. Nagy izgalommal találgattuk kinek ki lehet az angyalkája. A leleplezést a Karácsonyi vacsorán tartottuk, ahol mindenki elmondta, hogy miből kire gondol, végül pedig az angyalok is felfedték magukat.