Hálás vagyok neked..

83025426_2373662032964661_6508136584687124480_n.jpg

Mivel már második nevelési évünket kezdtük meg a Boldogságprogram módszereinek és témáinak mindennapjainkba való beépítésével, így a csoportba járó nagyobb gyerekek nagy örömmel fogadták a már ismerős „ Szép nap ölelj most át engem”című dalt, ami dallama miatt is igen szerethető.

A program témái lehetőséget adnak a szokásostól eltérő témájú és szemléletű beszélgetésre, gondolatok megfogalmazására, pozitív megerősítésekre, és hozzájárulnak az óvodában oly fontos biztonságos, bizalommal teli, szeretetteljes légkör megteremtéséhez a gyermekek számára.

A hálafa történetének elbábozását követően beszélgettünk, és akinek kedve volt, megfogalmazhatta, mi mindenért lehetünk hálásak. A megfogalmazott gondolatokat a nagyobb gyerekek le is rajzolták, az elsősorban édesanyjuknak és édesapjuknak szóló üzeneteket hálafalunkon mutattuk meg a szülőknek. A kisebb gyermekek dolgát a munkafüzet kész rajzai könnyítették meg, ők színezéssel választották ki a képek közül, miért is hálásak.

Képek