„Jó , hogy vagy nekem”

IMG_20191126_170923.jpg

A társas kapcsolataink ápolás végigkíséri egész életünket, hétköznapjaink szerves része. A Boldogságóránk kezdő játékának az ” Azt szeretem benned” játékot választottam. Óvodásaink körében már ismert játék, melyet örömmel játszanak. Ezt követte Ferenczei Éva „Süni irigy lesz” című meséje, ahol törekedtem a komplex meseélmény biztosítására. A kis történet tanulságait jól motivált beszélgető körben meg is tudtuk beszélni. A délelőtt folyamán a gyerekek szívesen hallgatták, majd énekelték a hónap dalát is ,és szívesen készítettek el a saját barátságuk jeleit, melyekre a barátaik nevei is felkerültek.

Képek