A legfontosabb a barátság

- Csoport neve: Furtai Katicák
- Furtai Általános Művelődési Központ
- Kategória: Óvodások
- Téma: Társas kapcsolatok
- (63 megtekintés)
Mindennapi életünk legnagyobb részét társas közegben töltjük, adott esetben, az óvodában, ami a gyerekek második otthona. Alapvetően fontosak a hétköznapi tevékenységeink, hisz ez által ismerjük, szeretjük meg egymást. Fontos, hogy odafigyeljünk egymásra hisz apró rezdüléseinkből, gondolatainkból, érzéseinkből születnek a barátságok, a kapcsolatok. Fontos és szükséges ezekről beszélni, hogy még jobban elmélyítsük a gyerekekben és általuk a felnőttekben is. Az e havi téma feldolgozását is beszélgetőkörrel kezdtük, melyben elmondtuk egymásnak miért is fontos a család, a családon belül a szerepekről beszélgettünk. Majd mindenki elmondhatta neki ki a fontos, kihez kötődik. Természetesen nem hiányozhatót a beszélgető körről Bodri a csoport „szeretet gombóca” sem. Feladat az volt ad oda annak a gyereknek, akit a legjobban szeretsz, aki fontos neked. Persze indokolni is kellett a választásukat és a gyerekek egészen meglepő dolgokat mondtak el, amire én sem számítottam, így én is tanultam, még jobban megismertem a csoportomba járó gyerekeket. Következő nap folytattuk a játékos téma feldolgozást, a „szeretet kekszet” kellett eltörni, annyi felé ahány gyermeknek, csoporttársadnak adni akarsz. Egész héten és azóta is sokszor hallgatjuk Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek c. dalát, mely könnyű szövegével, dallamával hamar nagy kedvenc lett a csoportban. Akiknek kedvük volt rajzolhatót „Aki fontos nekem „témában. A barátság volt a fókuszban egész héten és örömmel tölt el, hogy ismét egy tartalmas, kitűnő hetet tudunk magunk mögött, mely még jobban erősítette a csoportban a kohézióerőt.