A hála gyakorlása

IMG_5843.jpg

A boldogságórák különlegességeiről történő beszélgetés után meghallgattuk a hónap dalát, melynek első taktusai hallatán páran el is pityeredtek.
Beszélgettünk a hála fogalmáról, majd csoportban ötleteltek, miért lehetnek a gyerekek hálásak.
Ügyesen meghallgatták egymást, jutalom keresztrejtvényt és színezőt kaptak, amitől nagyon hálásak lettek. Színezés közben hallgattuk a dalt, majd megírták a közös iskolai hálafára a kis üzenetüket.
A gyerekek nagyon élvezték és várják a következő órát.

Az ő kis gondolataikból összeírva a hónap dala befejező „Szép nap ölelj most át engem” részére írva (felütéssel kezdve 🙂 )
„Mi a hála? köszönet olyanért,
amit én tőled nem kértem,
szívből, önzetlenül tetted,
hála, amit ezért érzek én.”

Képek