Összefoglaló a 10 témáról

- Csoport neve: Ildiko1
- Ózdi SZC Deák Ferenc Szakképző Iskolája és Művészeti Szakgimnáziuma
- Kategória: Alsósok
- Téma: Fenntartható boldogság
- (125 megtekintés)
A Boldogságórákat a Berentei Általános Iskola 3., 4., 5., 6. osztályban tartottam a diákoknak. A szeptemberi hónapban találkoztam velük először, így én magam is idegen voltam a számukra. Csodálkozva kérdezték, hogy mi az a boldogságóra? Érdeklődve várták, hogy akkor most mi is fog történni.
Mind a 10 témát sikerült feldolgozni a gyerekekkel. Nagyon várták minden hónapban ezt az alkalmat, amikor az ő szavaikkal élve jó dolgokról beszélgettünk. Szívesen és aktívan részt vettek a feladatokban, játékokban. Szívesen hallgatták a témához tartozó dalokat is, sőt volt, aki úgy megtanulta, hogy mindig énekelte vagy dúdolta.
A gyerekek aktívan vettek rész a feladatokban, lelkesen rajzoltak, beszéltek, illetve osztották meg saját tapasztalataikat, véleményeiket.
A hála témával indítottunk, s ami meglepő volt számukra is, hogy jó kifejezni azt, ha valakinek hálásak, s ezt szavakba, érzésekbe, tettekbe is lehet önteni.
Az optimizmus hónapjában kiderült, hogy nagyon sok gyerek nem optimista. Az optimizmus gyakorlásával a tanév végére volt, akinek megváltozott a szemlélete, hogy a világról amelyben él gondolkodhat másképpen is. Elkészítettük az optimista szemüveg is.
A társas kapcsolatok témában szívesen osztották meg azt, hogy ki kivel barátkozik és miért.
A boldogító jócselekedetek téma feldolgozása során rengeteg ötletet találtak ki a gyerekek arra, hogy ezután kinek és mivel fognak jót tenni. Olyan gyermek is akadt, aki a tanárának vagy éppen szüleinek készített boldogság befőttet kedves kis üzenetekkel.
Célok kitűzése hónap során mindenki talált magának célt, hogy mit szeretne elérni, milyen körülmények között szeretne majd élni.
Megküzdési stratégiák hónapjában a könyvből és a munkafüzetből oldottunk meg gyakorlatokat, kipróbáltuk a stresszkezelési technikákat is.
Az apró örömök hónapjában felismerték azt, hogy kis dolgoknak is lehet örülni. A tanterem ablakából kinézve egymás után mondogatták és csodálkoztak rá arra a látványra, amit eddig szinte észre sem vettek, mert természetes volt számukra.
A megbocsátás hónapjában megbeszéltük azt, hogy ki miért haragudott már meg valakire, miért jó ha megbocsátunk egymásnak, s ez milyen hatással van ránk.
Egészséges életmód kapcsán beszélgettünk az egészséges élelmiszerekről, s miért fontos a mozgás is. Összegyűjtöttük a sportolási lehetőségeket és eszközöket.
Fenntartható boldogság kapcsán átismételtük, hogy milyen témákat dolgoztunk fel az év során, s hogyan lehet fenntartani.
Összességében nagyon jó, érdekes, kicsit más órákat tölthettek velem a gyerekek. Elmondásuk alapján jól érezték magukat, más témákkal is foglalkozhattak, megismerhettek egy más szemléletmódot is. Visszajelzésük alapján otthon is gyakorolták a lehetséges technikákat, meséltek az órán elhangzottakról szüleiknek is. Az utolsó találkozásunk alkalmával az volt a kérdésük „Ugye találkozunk jövőre is?”
Örülök, hogy kipróbálhattam a Boldogságórákat, magam is sokat tanultam, fejlődtem, változtam a gyerekekkel együtt. Amennyiben lesz rá lehetőségem a továbbiakban is szívesen tartok ilyen órákat! Köszönöm a lehetőséget!
