Üzenet intézményvezetőknek

Csatlakozzatok Ti is a Boldog Óvodák és Iskolák hálózatához!

A Jobb Veled a Világ Alapítvány 2014-ben indította útjára a Boldogságóra programot Prof. Dr. Bagdy Emőke fővédnökségével, mely program kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve adjon ötleteket és módszertani segítséget a pozitív életszemléletre való képesség fejlesztéséhez az óvodás, valamint az általános és középiskolás korosztály számára.

Amiért bízhatsz a Boldogságóra Programban

  • A program fővédnöke Prof. Dr. Bagdy Emőke, aki szakmai tanácsaival segíti a programot. Az ő neve önmagában garancia arra, hogy ez egy olyan program, amit érdemes eljuttatni a gyerekekhez.
  • A 2018/19-es tanévben már több mint 1000  intézményben, 6000 pedagógus tart boldogságórát.
  • Az ELTE Pozitív Pszichológia Kutatócsoportja Prof. Oláh Attila vezetésével a 2015/16-os tanévben tudományosan mérte a program hatékonyságát, melynek végeredménye: a boldogságórák pozitív hatással vannak a gyermekek lelki fejlődésére.
  • Immár az ötödik évadot indítottuk el 2018/19-es tanévben, nagyon sok pedagógustól, intézményvezetőtől és tanulótól kaptunk visszajelzéseket, hogy milyen komoly pozitív változásokat hoz az életükbe. Nézd meg az intézményvezetők és pedagógusok véleményeit >>
  • A programról Prof. Dr. Sonja Lyubomirsky, a nemzetközileg elismert boldogságkutató is elismerően nyilatkozott: “Ez a program mind a tartalmát, mind a platformot tekintve forradalmian új kezdeményezés. Aki végigcsinálja, egészen más emberré válik, mint amikor belefogott.”

Elért eredményeink

Az elmúlt évek sikerei és elismerései azt igazolják, hogy a pedagógusok és szülők egyik legfőbb szándéka, hogy boldog generációt neveljünk.

1300+
óvoda és iskola
a programban
7500+
Boldogságóra program
csoport az országban
100000+
boldogabb gyerek a
programnak köszönhetően

Azok az intézmények, amelyek szeretnék beépíteni a boldogságórák élményét a mindennapjaikba, pályázhatnak a Boldog Iskola vagy a Boldog Óvoda címre (boldogiskola.hu). A cím elnyerésének feltétele, hogy egy tanéven keresztül legalább egy csoportban tartsatok legalább egy boldogságórát minden hónapban. A pályázat részletei a következő oldalon találhatók:

Milyen előnyökkel jár, ha csatlakoztok a Boldog Óvodák és Iskolák hálózatához?

Egy olyan együttműködő szakmai hálózat részesei lehettek, amely hálózaton belül egymással tapasztalatot cserélhettek, tudásotokat megoszthatjátok egymással, és nívós szakmai rendezvényeken vehettek majd részt az alapítvány szervezésében.

A Boldog Iskolák és Boldog Óvodák pedagógusaival folyamatosan megosztunk olyan szakmai tartalmakat, amelyek lehetőséget biztosítanak bevezetni a pozitív pszichológia módszereit bármilyen tanórára.

Egy különleges támogatási program részesei lehettek, melyben üzleti vállalkozókat kérünk meg arra, hogy fogadjanak örökbe Boldog Óvodákat és Iskolákat és így segítsenek titeket a Boldogságóra program elindításában és minél hatékonyabb megvalósításában.

A támogatási programon keresztül elérhető lehetőségek:

  • Képzés akár az egész tantestület számára
  • Munkafüzetek a gyerekeknek
  • Szülőknek szóló workshop

A támogatási programról bővebben itt olvashatsz >>

A támogatási programnak köszönhetően a 2018/19-es tanévben közel 600 pedagógus számára biztosítottunk lehetőséget a továbbképzésen való ingyenes részvételre! A képzés tapasztalataink szerint egy nagyon jó lehetőséget biztosít a tanári kar közösségének megerősítésére is

A képzésről bővebben itt olvashatsz >>

A pályázat a 2018/19-es tanévre már lezárult, a legközelebbi pályázatot 2019. március 20-án hirdetjük meg a 2019/20-as tanévre.

Ha szeretnél értesülni a következő pályázati lehetőségről, kövesd híreinket és közösségi oldalainkat!

Itt láthatod, hogy mely intézmények csatlakoztak már hozzánk a 2019/20-as tanévre >>

Várunk sok szeretettel titeket a pozitív pedagógiai szemlélet mellett elköteleződő intézmények közösségében!