„A felhők mögött, mely ránk veti árnyékát, ott a csillag, mely ránk veti fényét.” (Victor Hugo)

Jó-tulajdonságok-fája.jpg

„MINDENKI DÖNTHET ÚGY, HOGY KEDVEZŐBB SZÍNBEN LÁTJA A SORSÁT. CSAK AKARNIA KELL, HOGY MEGPRÓBÁLKOZZÉK VELE.” (Louis Zamperini) – Az optimizmus hónapja a Batsányiban

Az optimista látásmód nagyon fontos a hétköznapjainkban, hiszen ez a fajta hit az, ami átsegít bennünket a nehéz helyzeteken, segít a mindennapi problémáink megoldásában is. Ez a gondolat, az, amiről – többek között – beszélgettünk is a 6.F osztállyal már az első héten, és az egész hónapos tevékenységünket, gondolatainkat az optimizmus, tudatosítására, gyakorlására szántuk.
Első lépésként, az egyik októberi osztályfőnöki órán tisztáztuk az optimizmus és pesszimizmus fogalmát, majd kis kártyákon lévő gondolatok segítségével párban kellett megvitatnia az osztálynak azokat a gondolatokat, amelyek az optimizmushoz kapcsolódtak. Ezután 1-1 fő az osztály előtt is kifejtette a párban megbeszélt gondolatokat, és azt, hogy hogyan tudjuk a felvetett ötleteket a gyakorlatban is megvalósítani. (Ilyen gondolatok voltak például:
„A felhő mögött, mely ránk veti árnyékát, ott a csillag, mely ránk veti fényét.” /Victor Hugo/ „Pozitívnak lenni nem azt jelenti, hogy mindenbe belenyugszunk. Sokkal inkább, hogy a jó megoldás reményében felkutatjuk az erőforrásainkat, és azt tesszük, ami helyes és megfelelő.” /Kurt Tepperwein/
„A pozitív gondolkodók azt képzelik el, amit el akarnak érni, nem pedig azt, amitől rettegnek. Azt kapod, amire gondolsz.” /Andrew Matthews/
A következő lépésként egy rejtvényt kellett megfejtenie az osztálynak, ez úttal is párokba rendeződve. A megfejtés, természetesen, 5 pozitív állítást rejtett, amelyet sikeresen megtalált mindenki az osztályban. A bevezető, alapozó óra után a következő alkalommal kezdetét vette a közös, pozitív élmények átélése a már korábban megrendelt (és a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ által megvásárolt) POZITIVITY társasjátékok kipróbálásával. Ezt a társasjátékot kifejezetten úgy találták ki, hogy erősítse a társas, szociális készségeket, segítse a negatív érzések feloldását, és egyúttal örömteli pillanatokat is szerezzen a résztvevőknek. Több csoportra osztottuk magunkat és egész órán játszottunk a társasjátékkal. Az idő ez úttal kevésnek bizonyult arra, hogy végére is érjünk a játéknak, de arra elég volt, hogy egy kis ízelítőt kapjunk a kellemes, vicces és néha megható, kedves percekből.
A szülőket is sikerült bevonni a közös „munkába”, hiszen a felhívásomra jó néhányan bekapcsolódtak a programba, úgy, hogy pozitív, megerősítő gondolatokat rejtettek el a gyerekek tolltartójába, így ezek a kedves szavak minden nap kellemes perceket szereztek a diákoknak, így erősítve az önbizalmukat, optimista hozzáállásukat a mindennapjainkhoz.
Két rövid videó filmet is készítettünk a témához kapcsolódóan.
A pesszimista gondolkodásról: https://youtu.be/4wA8WwMTOtI
És az optimista gondolkodásról: https://youtu.be/saY11akDA_g
A hónap utolsó hetében eldöntöttük, hogy elkészítjük a „Jó tulajdonságok fáját” is, amire olyan pozitív tulajdonságok kerültek fel, amelyeket az osztály tagjai gyűjtöttek egymásról. A színes faleveleket ráragasztottuk egy megrajzolt fa törzsére, amelyet kiraktunk az osztálytermünkbe, így minden nap olvashatjuk és tudatosíthatjuk magunkban, hogy mennyi, sok jó tulajdonságunk van, és mennyire értékes diákok vagyunk. Ezek a pozitív gondolatok biztosan segíthetnek nekünk azokban a nehéz helyzetekben, amikor esetlegesen csökken az önbizalmunk és kevésbé vagyunk optimisták.
Meglepetésképpen, osztályfőnökként készítettem egy kis „ötletcsomagot” az osztályomnak a szünetre, amely gondolatokat, a hála és optimizmus jegyében otthon is gyakorolhatnak a családban. Mivel igazán lelkesek és kreatívak voltak az osztályom diákjai, ezért dicséretképpen készítettem számukra egy-egy emléklapot az első két hónapban végzett lelkes részvételük elismeréseképpen.
Az október hónap is gyorsan eltelt és már készülünk a novemberre, amikor is a társas kapcsolatok kerülnek majd előtérbe a pályázathoz kapcsolódóan.

Írta: Rideg-Fekete Márta
angol – ének-zene szaktanár, osztályfőnök

ooo

Képek