Ez az a téma ami mindenkit érdekelt. Rajzoltunk kapcsolati hálót, olvastunk történeteket és sokat beszélgettünk.

Debreceni SzC Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium
Ez az a téma ami mindenkit érdekelt. Rajzoltunk kapcsolati hálót, olvastunk történeteket és sokat beszélgettünk.
A társas kapcsolatokról szóló órát 2016.nov.30-án tartottam. 13 gyerek volt jelen. Beszélgettünk a közösségekről. Bemutatták a legjobb barátjukat. Játszottunk ,rajzoltunk.
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola
A Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola 6. osztályos tanulóival megtartottuk a harmadik boldogságórát.
A társas kapcsolatok egy olyan témakör, amivel mindennap találkozik az ember, hiszen iskolában, sok mindenki kerül egymással kapcsolatba. A diákoknak is sok véleménye volt a témáról, több órát vett igénybe ennek a témának a feldolgozása. A gyerekek elmondták, hogy milyen kapcsolatok vannak az életünkben, illetve, hogy az iskolában is milyen hatással vannak ránk ezek a kapcsolatok.
Feladatnak a történet írást választottuk, amihez a következő idézetet használtuk fel:
,,„Ha két ember összetartozik, a sors összehozza őket.”
(Arany Ágnes)
Ez az idézet nagyon megragadta a gyerekeket. Elképzelték, hogy milyen rossz lenne, ha a legjobb barátjuk, akivel mindent megosztanak, más helyre költözne. Ebből az elgondolásból született a történet is.
Nagyon jó volt ezzel a témával foglalkoznunk. Osztályfőnökként, kiemelten fontos számomra a közösségfejlesztés, hogy a diákok barátságos, elfogadó légkörben töltsék mindennapjaikat.
Köszönjük, hogy ennek a programnak a részese lehetünk!
„Az ember néha nehezen jön rá, hogy mi a dolga egy jó barátnak”
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két jó barátnő, Lili és Juli. Óvodás koruk óta ismerték egymást, s az évek során barátságuk egyre csak mélyült. Osztoztak egymás örömeiben, támogatták egymást a rosszabb napokon. Ha néha össze is zörrentek valami miatt, alig telt el egy óra, valamelyikük vidáman a másikra kacsintott, vagy a másik táskájába csempészett egy tréfás üzenetet, és ezzel a dolog el volt intézve.
Így élték meg életük nagy eseményeit, a ballagást, az első szerelmet, az elválást, amikor középiskolát kellett választaniuk. Lili művészeti iskolába jelentkezett, majd porcelánfestő lett. Julit pedig egészen kislány kora óta a divat érdekelte. Az évek során úgy alakult, hogy lehetőséget kapott egy párizsi divatcégnél. Lilit szomorúsággal töltötte el barátnője elutazása, pedig tudta, hogy örülnie kellene a sikerének. Juli családja sem örült a hírnek, azt szerették volna, ha lányuk mindig a közelükben marad. Lilit kérték, hátha ő meg tudná győzni barátnőjét az itthon maradásról. Lili tett is egy óvatos kísérletet, de ez inkább viszályt szított kettejük között. Így Juli búcsú nélkül utazott el a távoli országba. Mindketten érezték, hogy valami hiányzik az életükből, így interneten hamarosan újra felvették a kapcsolatot, sőt a következő nyáron Lili meglátogatta Julit Párizsban.
Mindketten belátták, hogy a barát dolga támogatni a másikat és nem visszahúzni őt. Bizony, az ember néha nehezen jön rá, hogy mi a dolga egy jó barátnak.
Ászári Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája
MosolyMatyijaimmal rajzoltunk kapcsolati hálót, megtanultuk, eltáncoltuk a hónap dalát, és készítettünk fotókat, hogy rálássunk, milyen más, ha inkább mosolygósan fogunk hozzá valamihez. Videónkban szeretnénk bemutatni, hogy a szomorú pofi helyett mennyivel jobb a mosolygós, és hogy az igazi öröm egy közös program, társaságban! A csoportos képeket egy napközis foglalkozás idején készítettük a falunk feletti „hegyen”, túrázás közben. 🙂
3,5 évesek előadásában 🙂
Közös alkotás a társas kapcsolatokról.
Szent Imre Katolikus Általános Iskola
Kisebb, nagyobb közösségek tagjai vagyunk egész életünk során, társak vesznek körül bennünket, a legnagyobb boldogság ha jól érezzük magunkat és szeretünk azokkal lenni, akikkel együtt kell élnünk.