A törekvéseik empatikus érvényesítésének tanulása volt a célja a boldogságóra feladatának, amely során két tanulónak közösen kellett fognia egy filctollat, és előre megadott témát lerajzolni úgy, hogy közben nem beszélnek egymással. A tanulók párosításánál különböző szakmacsoportos tanulók dolgoztak együtt. A feladat megoldása során a tanulók hajlandóak voltak együttműködni, elmondásuk szerint érdekes, jó élményt jelentett számukra.
Társas kapcsolatok ápolása
A társas kapcsolatok havában a téma feldolgozását a “Jobb Veled a Világ” című dallal kezdtük Bagdi Bella előadásában, majd megbeszéltük, hogy mit jelentenek életünkben a társas kapcsolatok.
Ezután kivetítettem a 24 erősséget összefoglaló táblázatot a gyakorlatokhoz, a gyerekek egy páros játékban mutatták meg, hogy mennyire ismerik egymást.
Megnéztük a One Human Family, Food for All című animációs kisfilmet, majd elemeztük, hogy mi a probléma a történetben, hogyan oldották meg a konfliktust a szereplők. A történet üzenete, hogy miért fontos egy családnak, csoportnak, csapatnak, hogy együtt oldják meg a nehéz helyzeteket. Ezután a barátságról beszélgettünk, és otthoni feladatként kapták a gyerekek, hogy számítógépen szófelhőt készítsenek a barátságról.
Boldogságóránkat bizalomjátékkal, majd egy jó hangulatú közös dallal zártuk.
A társas kapcsolatok témát a napi hangulat megbeszélésével kezdtük, melyet a szokásos táblánkra a jelük mellé, mosolygós és szomorkás arccal érzékeltette minden kis óvodás.
Bogyó és Babóca meséje után megbeszéltük ki miért fontos számunkra, kinek hogyan tudjuk hálánkat, szeretetünket kifejezni? Kik a barátaink, kik a szeretteink, hogyan tudunk segíteni nekik?
A javasolt zenére nagyon jókedvűen táncoltak a gyerekek.
Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1. osztályos tanulói a barátságról beszélgettek. A következő kérdések merültek fel:
Miért kellenek a társak, barátok? Miért van szükségünk szeretetre? Ki az igazi barát? Ki a példaképed? Miért?
Meghallgatták a témához kapcsolódó dalt és mesét, körjátékot játszottak. Az udvarias viselkedést gyakorolták szituációs játékokban.
Szikszai György Református Általános Iskola
Sokat beszélgettünk a gyerekekkel a baráti kapcsolatokról. Így nyolcadik osztályra komolyabb értelmet kaptak ezek a dolgok számukra. Számomra is meglepő volt, hogy szívesen írtak mindezekről. A következő foglalkozáson, aki vállalta, felolvasta és megbeszéltük a gondolatokat. Jó volt látni, hogy mennyire komolyan veszik mindezeket. Fontos számukra.
A novemberi hónap témájához kapcsolódóan elolvastam a gyerekeknek A róka és a farkas lakodalomban című mesét, majd erről beszélgetve jutottunk el a barátság témájához, kinek mit jelent a barátság, milyen is az igazi barát. Nagyon ügyesen el tudták mondani, milyennek kell lennie a barátnak és hogy ők mitől lesznek valakinek jó barátai. A legtöbbet elhagzott szó az EGYÜTT volt és tulajdonképpen tényleg ez a barátság lényege, hogy jóban-rosszban együtt legyünk.
„A megosztott öröm dupla öröm, a megosztott bánat fél bánat.”
Társas kapcsolataink folyamatosan változnak, bővülnek a közösségben. Ezeket a viszonyokat, a barátságok kialakítását is elősegítette novemberi témánk. Szociometriát készítettünk a jelenről, a meglévő kapcsolatokról, hogy a tanév második felében visszamérhessük azok alakulását, fejlődését, az esetleg peremhelyzetben lévő gyermekeket segítve. A „Süni irigy lesz” történet elmesélése után beszélgetést kezdeményeztem a cselekményről, a gyermekek elmondhatták véleményüket, ötleteiket a mese befejezéséhez. Elkészült a Barátság füzér, a karkötők, a Barát-sál összekapcsolta a Nyuszi csoport tagjait. Erősség fánk, önbizalomnövelő, pozitív hatással bírt az egész tanév során. A Fészekfogó játék rendszeresen előkerült a szabad játéktevékenység során.
A tanulás mellett folyamatos törekszünk a közösségünk építésére, erősítésére. Sokat beszélgetünk a konfliktusok kezeléséről, megelőzéséről, a baráti kapcsolatok megőrzéséről. A mi közösségünket jelképezi ez a kis alkotás.
Novemberben a Társas kapcsolatok fontossága került előtérbe, ezt a témát jártuk körül játékos formában. Érdemes a gyerekek figyelmét felhívni arra, hogy a barátságaikat, kapcsolataikat ők maguk alakítják és a konfliktusok feloldhatóak közös akarattal, kedvességgel, megbocsájtással. Barátságfüzér került fel az osztályterem falára, ami mindig emlékezteti az osztály tagjait arra, hogy egy közösség vagyunk, egymást segítve, támogatva tudjuk elérni közös céljainkat. A karácsony közeledtével mézeskalácsfigurákat vágtak ki és színeztek a diákok, saját ízlésüknek megfelelően, majd megbeszéltük, hogy ki kihez szeretne kapcsolódni a barátságfüzéren. A következő alkalommal lerajzolták a padtársukat és a rajz hátuljára tulajdonságokat is írtak, ami alapján fel kellett a többieknek ismerni az adott gyermeket. Továbbá játszottuk a Ki enged ki? játékot, ami a kifejező tekinteten alapult, ezáltal a mély, türelmes figyelem megtanulását sajátíthatták el.
Csoportunk szokás-, szabályrendszerének alkalmazása a témához kiemelt szerepet kapott: kézfogás sorakozásoknál, kör alakítás és kézfogás körjátékoknál, segítségnyújtás egymásnak munkavégzés jellegű tevékenységek során.
Foglalkozásaink alkalmával örömmel vettek részt a gyermekek a felkínált feladatokban, szívesen tevékenykedtek közösen kis társaikkal.