
Társas kapcsolatok ápolása


A barátok szeretik egymást, sokat játszanak együtt. Előfordul azonban, hogy ez a kapcsolat nem mindig felhőtlen. Csoportomban két kisgyermek között kisebb konfliktus alakult ki. Szeretik együtt tölteni idejüket, de nézeteltérés történt köztük. A társas kapcsolatok téma éppen kapóra jött.
A foglalkozást a „Napimádás” relaxációs gyakorlattal kezdtük, majd a beszélgetőkörben a barátság fogalmát boncolgattuk. Beszélgettünk arról, hogy milyen fontos, hogy legyenek mellettünk olyan emberek, akikre mindenkor számíthatunk. Ám ez a kapcsolat nem mindig zökkenőmentes. Megbeszéltük, hogy fontos egymás meghallgatása és a kommunikáció. Bezzeg Andrea meséjének meghallgatása után a gyerekek izgatottan sorolták barátaik nevét és örömmel oldották meg a munkafüzet feladatait.
A szülőktől kértünk a témához kapcsolódó irodalmat: verseket, könyveket, történeteket.
A két kisfiú között is rendeződött a viszony. Elmondták egymásnak „sérelmeiket”, megölelték egymást és rendeződött közöttük a kapcsolat. 🙂
Haranglàbi Oktatási - Nevelési Komplexum
A boldogságóra program 3. hónapjának témája, a társas kapcsolatok ápolása volt. A gyerekek már nagyon várták az e hónapi boldogságóránkat, kíváncsiak voltak az új témára, játékokra, feladatokra egyaránt.
Az óránkat relaxációs gyakorlattal kezdtük. Ezután beszélgettünk kinek mit mond, kinek mit jelent a barátság. Az osztályban a táblára felkerültek azok a szavak, amelyek a barátságról eszükbe jutottak. Ilyen volt például a szeretet, játék, kacagás, ölelés,stb. Megbeszéltük,hogy a társas kapcsolatainkban, milyen fontos szerepe van a családnak, és hogy mennyire befolyásolja boldogságunkat egy jól működő társas kapcsolat.
Elkészítettük a keresztrejtvényt, leírták a gyerekek szüleik, barátaik és egy számukra fontos ember tulajdonságait. Meghatározták, kik a hozzájuk igazán közel álló emberek , és kik azok, akik távolabbi viszonyban vannak velük.
Az óra végén elkészítettük az e havi feladatunkat, melynek címe „Állati erőssègek ” volt. Mindenki előszeretettel válogatta ki az állatokat, melyeket felruháztak az egyébként rájuk is jellemző tulajdonságokkal. Mindenki a saját képe köré ragasztotta fel az állatait. Nagyon jó móka volt, sokat nevettünk, és tényleg ötletesek, valamint kreatívak voltak a gyerekek. (Például ,az egyik kislány a kakast választotta, mert hangos, mint ő).
A feladatunk elvégzése közben, a hónap dalát hallgattuk,” Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek”,Bagdi Bellától.
A harmadik osztályos tanulók most is hatalmas örömmel várták az órát, hiszen a mindig szereplő meditációk, és a grimaszolós-megnevettetős játékok, és legfőképp a dalok a kedvenceik.
A témakör átbeszélését és az elmaradhatatlan pozitív megerősítő kártyajátékot követően próbáltunk rajz formájában minél több „állati erősség”-et összeszedni. A hónap dalának közös éneklése rendszeresen kiemelt része a foglalkozásoknak, és azokon kívül is gyakran hallgatják őket, sőt kívülről éneklik a gyerekek, ha lehetőségük van rá.
A munkafüzet segítségével megfejtettünk egy rejtvényt szívünk hangjairól, a „Jobb Veled a Világ” színező külön öröm volt a harmadikosoknak. A Boldogságórák soha nem érhetnek véget a meditáció nélkül, így ez most is így történt.
A Tasnádi Gimázium ,,Csillagocskái” az Állati erősségek című tevékenység során zászlókat készítettek, amelyekre a különböző állatoktól eltanulható jó tulajdonságokat tüntették fel. Például a kutya hűsége és megbízhatósága az emberi kapcsolatok alapja kell hogy legyen. A cica hízelgő és kedves, a bagoly bölcs és figyelmes, az oroszlán bátor, a galamb békés és egyben szelíd. Mindezek az erősségek az embert is segíthetik a társas és a közösségi kapcsolatokban.
Mivel az előző hónapban elmaradt a boldogságóra, azt nemrég pótoltuk. A gyerekekkel megbeszéltük, hogy mit jelent az optimizmus, megnéztük, egy-egy helyzetnek mi lehet a pesszimista, majd az optimista magyarázata, és elkészítettük megerősítéseink fáját is. A társas kapcsolatok témánál elmondtuk, ki miért büszke a mellette ülőre, bizalomgyakorlatokat is végeztünk, majd megbeszéltük, mit jelent a társas kapcsolat, a barátság, mit lehet elvárni a társainktól, és ezeket fel is jegyeztük az előzőleg lerajzolt tenyerünkbe. Mint mindig, most is ügyesen velem dolgoztak a tanulók. 🙂
A mai napon iskolánk egy újabb osztályában tartottam boldogságórát. Az első osztályosok számára a következő órát állítottam össze: bevezetésként választottam Prof. Dr. Bagdy Emőke mozgás alapú relaxációs gyakorlatai közül a ” Napimádást”, „Égig érő fát”, ” Irka-firkát”. Ezután meghallgattuk a hónap dalát Bagdi Bellától, az utasításokat végrehajtva mozogtunk, táncoltunk, örültünk. Ezt követően körbe ültünk, s egy varázskendővel leterített kosárból előkerültek különböző állat- bábok. Mindegyikről gyűjtöttünk olyan tulajdonságokat, melyek segítenek a harmonikus emberi kapcsolatok megteremtésében, ápolásában, konfliktusok kezelésében. Majd egy mesebeli állatkertbe csöppentünk, csukott szemmel húztunk egy bábot, belebújtunk és elkezdtünk úgy viselkedni, mint ők. Zenére kinyíltak a ketrec ajtók, a kis állatok kijöhettek, mozoghattak szabadon. Amikor a zene elhalkult, becsukódtak az ajtók, le kellett ülniük. A következő játékban ismét választaniuk kellett az állatok közül és átadni azt egy osztálytársuknak, aki hasonló tulajdonsággal rendelkezik, mint az állatka. Az óra végén meghallgattuk Bagdi Bella: Repülj velem, pozitív énképet és önbizalmat fejlesztő gyerekdalok CD-jéről a 11-es dalt. A relaxációs gyakorlat segített feldolgozni az óra eseményeit.
A pedagógus neve: Némethné Simon Sarolta, Szivárvány Óvoda, Fejlesztő Nevelést- Oktatást Végző Iskola, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (OM: 200790)
Óra típusa: boldogságóra
Osztály: 1. osztály
Az óra témája: társas kapcsolatok ápolása
Az óra cél és feladatrendszere: az emberi kapcsolatrendszerek, közülük a barátság, a családi kapcsolatok ápolása, továbbá konfliktus kezelési technikák, a társas kapcsolatokban rejlő boldogító erő feldolgozása
Az óra didaktikai feladatai: motiváció, következtetés, absztrakciók, értékelés
Tantárgyi kapcsolatok: Életvitel és gyakorlati ismeretek, Környezetismeret, magyar nyelv és irodalom
Felhasznált források: Bagdi Bella, Prof. Dr. Bagdy Emőke, Dobrova Zita: Boldogságóra kézikönyv pedagógusoknak és szülőknek 6-10 éveseknek, Budapest 2017,
Bagdi Bella, Dobrova Zita: Boldoságóra munkafüzet 6-10 éveseknek, Budapest 2017
Bagdi Bella: Repülj velem, pozitív énképet és önbizalmat fejlesztő gyerekdalok CD
http://boldogsagora.hu/oktatasi-segedanyag a hónap dala
Helyszín: Szivárvány Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény második osztály tanterme
Dátum: 2017. 11. 14.
Megjegyzés:
Boldog iskolaként a saját osztályom mellett már iskolánk első osztályában is elkezdtük a boldogságórákat, az órán részt vettek még: Dolmányosné Szabocsán Ágota osztályfőnök, Kériné Vajda Mária gyógypedagógiai asszisztens
A gyerekek és felnőttek számára egyaránt kellemes élmény volt az óra.
Belapatfalvai Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
A gyerekekkel megbeszéltük az emberek jó és rossz tulajdonságait.Majd kiszínezték az állatokat és alá írták a tulajdonságokat. A feladat nagyon tetszett az egész osztálynak.