Óvodánk Intézményi Mesepontként kapcsolódott az országos jótékonysági akcióhoz. Az ovi bejáratánál kialakított, karácsonyt megidéző gyűjtőpont minden reggel elvarázsolja a gyerekeket.
Már az első hét végére teli van az óriás ajándékdoboz, amiben gyűjtjük a könyveket. A csoportokban a könyvespolcon átválogatták a gyerekek a mesekönyveket és kiválasztották, melyikkel szeretnének örömet szerezni másoknak. A szülők és a település lakossága is jótékonyan támogatja a kezdeményezést.

Kedves Olvasó!

Fontosnak tartjuk mi, Kisvakond csoportban dolgozó felnőttek a szociális, beilleszkedési folyamatok, társas kapcsolatok pozitív alakulását. A csoportba járó gyermekek ismeretében az elfogadó, befogadó magatartás gyakorlására igen nagy hangsúlyt fektetünk, főként, ha új gyermek érkezik a Kisvakond-lakba. Sűrűn játszunk szociális készségfejlesztő játékokat, teremtünk spontán és tervezett helyzeteket, mellyel az egymáshoz való alkalmazkodást, így a csoportkohéziót is erősíteni tudjuk. Nagy örömmel terveztük meg a Boldogságóra program 3. hónapjának témáját: ,,Társas kapcsolatok ápolása” témát.
A kiscsoport életkori, tapasztalati, és mindennapi sajátosságát figyelembe vettem, így gondoltam a csoport ismeretében egy saját mesét elmondani ,,Egy pitypang magocskáról…”:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Mezei Falucska, ahol volt egy iciri-piciri kis pitypang szálon, egy iciri-piciri kis Pitypang Óvoda. Ebbe az iciri-piciri kis Pitypang Óvodába, iciri-piciri kis pitypang magocskák jártak. Nagyon szerették egymást, az óvó néniket, dajka nénit is. Összetartóak voltak és sohasem veszekedtek. Mindig elkérték szépen egymástól a játékokat, amit szerettek volna. Segítettek egymásnak főzni, sütni finomságokat a babakonyhában, építeni gyönyörű épületeket az építőszőnyegen. Mindig szót fogadtak a felnőtt pitypangoknak, nehogy valami baleset történjen. Örömmel járt mindenki ebbe az óvodába.
Egyik reggel viszont nagy sírás törte meg a pitypang magocskák csendes játékát. Megérkezett egy, új iciri-piciri pitypang magocska, aki még nem járt óvodába. Mindenki meglepődve figyelte a síró magocskát, akit az óvó néni vigasztalt. Egyszer az egyik legbátrabb iciripiciri magocska odament hozzá, hogy megkérdezze : ,,Miért sírsz?”
Erre ezt válaszolta a síró magocska: ,,Mert hiányzik az anyukám!”
,,Képzeld el nekünk is hiányzik az anyukánk!” – felelte a bátor, vigasztaló magocska. ,,Tudom azt is, hogy anya szomorú lenne, ha meg tudná azt, hogy sírtam itt az óvodában. Szerintem a te anyukád is szomorú lenne, ha megtudná, hogy egész nap sírtál. Gondold el milyen büszke lesz rád, amikor jött érted és elmeséled neki mi mindent játszottál itt velünk az oviban! Óvó néni is biztosan nagyon meg fog dicsérni az anyukádnak, hogy játszottál velünk és nem sírtál! Vigyázunk rád! Vigyázunk egymásra! Itt jó helyen vagyunk az oviban, amíg anyáék dolgoznak! Gyere gyurmázzunk együtt, lepjük meg Panni óvó nénit!”
,,Tényleg! Igazad van! Szívesen megyek veled gyurmázni!”
,,Süssünk, süssünk …”c. dalt kétszer elénekeltem.
,,…és kész is lett a finom süti! Vigyük oda Panni néninek!”
,,Ez az enyém?” -kérdezte Panni óvó néni!
,,Bizony!” –felelték a magocskák.
,,Köszönöm, hogy ilyen gyönyörű és finom süteménnyel megleptetek, ügyesen elkészítettétek! A legnagyobb öröm az, hogy már látom nem sírsz Picike (így hívták az újonnan érkező magocskát).
,,Már nem sírok, hiszen tudom, hogy együtt játszunk, ki is megyünk, majd a kertünkbe, bújócskázhatunk, fogócskázhatunk az avarban, eszünk finomságokat ebédre, alszunk, uzsonnázunk, játszunk még egy picit és eljön anya értem, ide az oviba!…”-elmosolyodott Picike.
,,Ugye elmondod anyának is, hogy nagyon ügyes voltam, hiszen nem sírtam?!”
,,Persze, hogy elmondom! Anyukád nagyon boldog lesz, hidd el nekem!”.
Elárulom nektek, másnap mosolyogva érkezett Picike az óvodába! Anyukájának, óvó nénik, dajka néni és a csoporttársai nagy örömére. Tudta, hogy biztonságba érezheti magát, hiszen itt vannak a csoportszobában az óvó nénik, dajka néni és a csoporttársai is, akik vigyáznak rá, játszanak vele, így ügyesedik, okosodik ő!

A mesehallgatás után, készítettük el a ,,Vigyázzunk egymásra!”-plakátot-, mely a mesében elhangzottakra épült. A gyermekek egy kék színű lapon, a pitypang szálat és az újonnan érkező magocskát láthatták! ,,Ti hogyan védenétek, vigasztalnátok meg a magocskát?” Az ujjpöttyözés technikájának gyakorlásával valósult meg a plakát, egyéni elképzelések, kérések alapján, s közben beszélgettünk. Válaszok nagyon aranyosak voltak, melyet az előző témákból is merítettek a gyermekek:
– Én megölelném őt! – Fanni, H.Tamás
– Varázs szemüveget adnék neki! – Csenge
– Játékba hívnám, én is gyurmáznék vele! – Leonidász
– Csipp-csipp csókázzunk! – Natasa és Ákos
– Várat építenék neki! – Hunor, Nimród, Noel
– Puszit adok neki! – Zoé,Hanna
– Gyógypuszit adok neki!-Alex
– Rajzolok neki!- Lotti
– Szeretem! –Adrián

Végül a sok kis plakátból, lett egy nagy plakát, melyet a szülők által is látott, csoportunk fali keretére helyeztünk el.

Erika óvó nénivel a sok munka után nem maradhatott el a közös masszírozás, relaxálás zenére, melynek örömteli, kellemes pillanatát a képek is igazolják!

A héten megvalósult még a közös ,, Fogjunk össze! Építsük meg együtt! ” -játéktevékenység is.

Bábjáték előadása után beszélgettünk a gyerekekkel a barátságról. Mindenki elmondhatta, hogy mennyi barátja van és, hogy miért barátok. A mese szereplőinek viselkedéséről kinek mi a véleménye. Barátság virág rajzolása, színezése közben folytattuk a beszélgetést.

Társas kapcsolatok ápolása

A társas kapcsolatok kialakulásának is vannak szakaszai, ahogy sok mindennek. Millar szerint a 3-4 éves gyermekek már igénylik a velük egykorú játszótársakat. A gyermekek játékát a többszólamúság jellemzi, az együtt játszó gyermekek száma kicsi (2-3 fő) és a konfliktusok is többször előfordulnak még. Ez a mi csoportunkra is igaz.
Kolléganőmmel fontosnak tartjuk, hogy mindennap tudassuk a gyermekekkel, hogy mennyire szeretjük őket, milyen boldogok vagyunk, hogy a mi csoportunkba járnak. Nem csak verbálisan közöljük velük, hanem nonverbálisan is nagy hangsúlyt fektetünk erre (pl.: ölelés, puszi stb…). Ám ez még csak felnőtt – gyermek közt alakult ki ez a kapcsolat. Úgy gondoltam, hogy ez ne maradjon így, hisz mi szeretjük egymást, jó kis csoport vagyunk.
Postás játékot játszottunk. Ám a postás nem levelet hozott a zsákjában, hanem egy ölelést. A gyerekek körben álltak a szőnyegen és mindenkinek átadtam az ölelést, majd egy ölelés láncot indítottam. Így mindenki megölelhette (segítséggel) a mellette álló gyermeket. Végül, mindenki megölelhette azt a személyt, akit a legjobban szeret. Ekkor történt egy baleset. Az egyik kislány nagy lendületet vett és felborította azt a kislányt, akit meg szeretett volna ölelni. Beütötte a kezét, de megvigasztaltam és észrevettem, hogy a másik lány elszontyolodott. Így ezt súgtam a megvigasztalt kislány fülébe: „Menj oda, öleld meg és mond azt neki, hogy nem haragszol rá.” Így is tett, majd elmentek együtt játszani. (Siker)
Még aznap az udvaron az egyik fiú elesett és pityeregni kezdett, erre odalépett hozzá a csoporttársa (akivel eddig nem nagyon játszott) és átölelte, megsimogatta az arcát, egyszóval megvigasztalta és mehetett tovább a mókázás.
Márton nap alkalmával sikerült a szülői társas kapcsolatot is ápolnunk, ami szintúgy nagyon fontos számunkra, hisz ők is a csoportunk része. Az együtt játszás, éneklés, készülődés (fejdísz készítése) a közös menetelés összehozta a társaságot és jobban megismerhettük egymást ezzel is erősítve a csoportkohéziót.