
Társas kapcsolatok ápolása

Bélapátfalvai Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Nagyon jó hangulatban telt az óra, elmondták milyen tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy az emberi kapcsolatok jól működjenek. A gyerekek elmesélték milyen emberi tulajdonságokat jelképez egy-egy állat. Mindenki választott magának egy állatot, lerajzolta és mellé írta, hogy milyen tulajdonságokért választotta.
Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola
Novemberben is 2 boldogságórát tartottunk a gimnázium II. évfolyamában. Az óra elején párban dolgozva „sziámi ikrekké váltak“ (eljátszották, hogy össze vannak nőve) a diákok, és így kellett valamilyen mutatványt bemutatniuk. Utána a „Dolgozz a házadon“ elnevezésű feladatot csinálták meg egyénenként, mellyel kapcsolatban egy közös beszélgetést is beterveztünk, de az osztály nagy része túl személyesnek ítélték meg a feladatot és nem szívesen beszéltek róla, így csak azok osztották meg velünk a gondolatait aki szerette volna. A második órán mindenki kapott egy-egy idézetet társas kapcsolatok témában, s ezekről beszélgettünk. Nagyon érett gondolataik és meglátásaik voltak a diákoknak.

Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola
A 8. osztályban valósultak meg a boldogságórák. Első órán társas kapcsolatokban előforduló szituációkat kellett eljátszaniuk, majd a „Dolgozz a házadon“ elnevezésű feladatot csinálták meg 3-4 fős csoportokban dolgozva. A második órán párban dolgozva „sziámi ikrekké váltak“ (eljátszották, hogy össze vannak nőve) a diákok, és így kellett valamilyen mutatványt bemutatniuk. Ezután 2-3 fős csoportokban dolgozva kellett készíteniük egy reklámot, melyben a barátságot reklámozták, melyben szerepelnie kellett annak, hogy ők mit tudnak nyújtani a barátságban és, hogy ők mit várnak el a másiktól. Majd az osztály előtt be kellett mutatni az alkotásokat.
Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola
Ebben a hónapban is 3. a. és b. osztályokban tartottunk Boldogságórákat. A „barátságötös“ elnevezésű feladatot csinálták meg a gyerekek. Mindenki megrajzolta a saját kezét és az ujjakba írta bele, hogy milyen tulajdonságokat tartanak fontosnak a barátságban. Ezután voltak akik kiszínezték az alkotást, majd mindenki megosztotta az osztálytársaival, hogy milyen tulajdonságokat írt le. A másik osztálynak „Az én barátom…“ kezdetű befejezetlen mondatot kellett befejezniük, majd utána egy közös játékos feladat során sok új információt gyűjtöttek egymásról.
Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola
Kitartóan keresem azt a herceget, királyfit, daliát, aki megbecsüli szorgalmamat, kitartásomat és hálából tökhintón elvisz az esti bálba.
Jelige: „Kényelmes gyémántcipő”
Elejtem, kiborítom, eltöröm… mindig ügyetlenkedem.
Szeretném megtalálni azt a Törpöt, aki hisz abban, hogy nem maradok mindig ilyen kétbalkezes.
Jelige: „Okoskák előnyben”
Csúnya vagyok és mogorva. Magányosan élek, mert nem szeretem a társaságot.
Hiszem, hogy él valahol egy lány, aki így is meg tud szeretni. Bízik bennem és szeretete széppé, kedvessé változtat majd.
Jelige: „Szörnyből Szépség”
Aprócska vagyok, és könnyen keveredek bajba. Hiába nevetnek ki, nagyon hálás vagyok a megmentőmnek. Szorgalmamnak és nagy szívemnek köszönhetően más megmentésére sietek.
Az állatok királyát keresem, akivel életre szóló barátságot köthetek.
Jelige: „Egészséges fogak”
Fejvesztve keresek egy gyermeket, mert elkeveredett egyszer. Tengerben lehet, meglelem. Mellettem egy eszement teper, kesereg, mert menten elfelejt neveket.
Keresem szeretett gyermekem, nevezetesen eNnel kezdem e nevet.
Jelige: „Meglelem”