A hozzájuk legközelebb álló személyeket nevezték meg, ill. ábrázolták a gyerekek. Volt, aki a tulajdonságokat is odaírta a nevek mellé.

Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola
A hozzájuk legközelebb álló személyeket nevezték meg, ill. ábrázolták a gyerekek. Volt, aki a tulajdonságokat is odaírta a nevek mellé.
Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája Kerékteleki Bársonyos Telephely
Ma minket is elért a hóesés, igaz nem sok, de úgy döntöttünk, hogy testnevelés óránkat kint töltjük az udvaron. Minden gyerek egyformán örült a hóval történő mókának. Béke és nyugalom volt. Vidám, havas együttlét. Ízelítőül néhány fotó.
Pusztakovácsi Általános Iskola
Pusztakovácsi Általános Iskola 1. osztályos tanulóinak munkája a Társas kapcsolatok ápolása témában.
Német Nemzetiségi Általános Iskola
Ebben a hónapban jóval több időt tudtunk szánni a témával való foglalkozásra.
Elsőseim a cím kapcsán azonnal a barátokra, osztálytársakra gondoltak, így e kapcsolattípus mentén haladtunk a téma boncolgatásában. (Bár érintőlegesen szóbakerültek a családi kapcsolatok is, de a gyerekeknek mégsem ez volt a kézenfekvő) Sokszor kérdeztük meg egymástól, hogy \”És te barátom, hogy vagy\”, amire meglepően igazán őszinte válaszokat adtak a sablonok helyett. A szituációs játékokkal sok problémás eset megoldására találtunk mintákat, így lesz mihez nyúlniuk, ha hasonló helyzetbe kerülnek a valóságban.
Iskolánkban most rendeztük az \”Egészség projekt hetet\”, mely kitűnő alkalmat teremtett arra, hogy népszerűsítsük diákjaink körében, hogy a lelkünk egészsége, a boldogság, mennyire fontos láncszeme az életünknek. A projektzáró rendezvényünkön alsósaink közösen énekelték \”Ha boldog vagy….. \” című dalt.
Sőt osztályunkban minden reggel felcsendül, ha véletlenül elmarad, követelik.
Úgy gondolom, hogy a témával való tudatos foglalkozás során sokkal közelebb kerültek egymáshoz a gyerekek. Ez biztos alapja lesz egy nagyon jó osztályközösségnek. És engem is nagyon boldoggá fog tenni, ha ez valóban így lesz.
Vizsolyi Rákóczi Zsigmond Általános Iskola
Apróhirdetések
Keresem azt a vadludat, akinek a csapatával el tudnék repülni Lappföldre. Ő a vadlibák vezére. Már majdnem 100 éves. Jól összetartja a csapatát, született vezér. Igazságos, okos és szigorú. Nagyon magas elvárásai vannak felém, de megtanít a hosszú úton minden emberi bölcsességre, alázatra, önzetlenségre. Aki majd jó gyerekké változtat.
Vásott kölyök jeligére
Kiscica vagyok. Macskamamát keresek magamnak, abban az önfeláldozó macska személyében, aki élete kockáztatása árán is megmentene a tűzhaláltól, mikor kigyullad Andrisék padlása.
Cirmos jeligére
Keresek valakit királyi jóbarátnak. Olyat, akivel van közös tulajdonságunk. Ez a valaki egy repülő dinoszaurusz, egy sárkány. Az apja kitagadta, mert olyan jó volt, hogy meggyógyította még az ellenségét is. Óriás termetű, rettenetes külsejű, tüzet okád, mégis egyfejű. Mindig énekel. Szereti a lepkéket, kedves, segítőkész, önzetlen és barátságos, de egyben otromba is.
Bábjátékos jeligére
Csúf zöld szörnynek születtem. A mocsárban élek egymagamban. Mogorva vagyok és faragatlan. Meg szeretnék változni, ezért kutatok egy királylány után, akit elrabolt a sárkány. A királylány, akit keresek, éjszakánként átváltozik egy átok miatt. Ő az, aki minden változatában gyönyörű, kedves, barátságos, jólelkű. Kiválóan nevelné majd a zöld kis szörnyecskéinket. A leghűségesebb társam lenne, aki mogorvából vidámmá varázsolná az életemet.
Szerelmes csók jeligére
Segítőtársat keresek erdei házikónkba. Olyas valakit, aki tud mosni, főzni, takarítani. Aki kedves és gyönyörű. Ébenfekete haja van hófehér bőre. Nem csak szorgalmas, hanem barátságos is. Vidám természetű. Nem ijed meg semmitől. Senkiben sem kételkedik, maga is őszinte. Szeretetteljes és jóságos. Tud gondoskodni hat apró társamról és magamról. Örömmel vár haza minket a bányából.
Bányászlámpa jeligére
Losontzi István EGYMI Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium
Dícsérő, pozitív üzeneteket küldtek a tanulók a 9E2-ben osztálytársaiknak… Én is kaptam! Srácok! Köszönöm! 🙂
Honfiné Csizmadia Valéria
Érsekcsanádi Napköziotthonos Óvoda
A „Dolgozz a házadon!” feladatot óvodásokkal úgy oldottuk meg, hogy a meghajtogatott házakra a gyerekek ablakot, ajtót rajzoltak, kiszínezték, majd belerajzolták családtagjaikat, akiket legjobban szeretnek, akikben a legjobban bíznak, akiket tisztelnek. Ezeket a fogalmakat előzetesen megbeszéltük a gyerekekkel.
Abonyi Montágh Imre EGYMI Óvoda és Általános Iskola
A bevezető relaxáció és zenehallgatás után rátértünk a hónap témájára, a társas kapcsolatokra. Összegyűjtöttük az igazi barát ismertetőjegyeit, majd meghallgatták az ajánlott mesét a nem éppen mintaszerű barátokról. Aztán összegyűjtöttük, hogy kikkel vagyunk kapcsolatban mindennapi életünk során, elhelyeztük a szókártyáikat a kapcsolati körökben. Megbeszéltük, hogyan ápoljuk kapcsolatainkat.
A gyerekek szívesen és aktívan megosztották saját tapasztalataikat barátaikról, egyéb kapcsolataikról.
Végül meditációval zártuk az órát.