A kiscsoportosaimmal, november havában sokat beszélgettünk a jó társas kapcsolatainkról. Például, hogy milyenek a jó barátok, hogyan viselkedik egy jó barát. (Ez Márton legendájához is köthető volt valamilyen szinten, így könnyű volt átvezetni a témát.)
Megkérdeztem a gyerekeket, hogy nekik kik a legjobb barátaik a csoportban és a csoporton kívül. Mit játszanak együtt. Bár ennek a korosztálynak még nem életkori sajátossága a barátságok állandósultsága, az együtt játszás, én mégis úgy figyeltem meg, hogy náluk már vannak bizonyos kialakult baráti körök, akik a nap folyamán együtt is játszanak.
Kiszíneztük „kicsinyített önmagunkat”, amiből a barátság láncot szerettem volna elkészíteni, de ez sajnos időhiány miatt nem valósult meg.
Továbbra is a hónap dalára ébredünk. Örömmel tapasztaltam meg, hogy a gyerekek szeretik ezeket a dalokat és sokszor napközben is kérik, hogy hallgassuk meg azokat az énekeket, amiket felkelésnél játszok le nekik. 🙂
Pozitív volt számomra az is, hogy a szülők megkérdezik melyik az a dal amit itt hallgatunk, mert a gyerek csak azt énekli otthon játék közben, hogy „Pozitív, pozitív, gyerek vagyok”, ezáltal a szülőket is bevonom a Boldogságórákba.
Társas kapcsolatok ápolása


Vigyázunk és segítjük egymást erre helyeztük a hangsúlyt ebben a hónapban. Szeretnénk, ha beépülne a gyerekek személyiségébe és bátran alkalmaznák mindennapi életükben. 🙂
Az óvodásokkal egész hónapban arról beszélgettünk hogyan tudnánk egymással jól viselkedni. Lencsevégre kaptunk pár pillanatot amiről ők nem is sejtették hogy akkor éppen egy szép gesztust tettek egymás felé.Volt ölelés, játék kérés-átadás, a kérlek-köszönöm szavak használata és a köszönések gyakorlása.Volt olyan is amit a kis plakátunk ábrázolt, amin étkezéseknél egymásnak megterítettek, segítettek kezet mosni a kisebbeknek és ez mind hatalmas titkokat rejt, a társas kapcsolatok titkát, az egymásra odafigyelést 🙂
Ezen az alkalmon a gyerekekkel beszélgettünk a társas kapcsolataikról. Milyen a jó és a rossz barát. Ő mitől tud jó barát lenni. Majd a saját készítésű társasjátékhoz elkészítették saját kicsinyített önmagukat. Amikor a piros mezőhöz értek, önmagukkal kapcsolatban adtak választ. Mikor pedig a rózsaszín mezőhöz az osztálytársaikkal kapcsolatban. Így olyanokat is megtudtunk, mint, hogy kitől kérnek a gyerekek segítséget a házi feladatban, kinek kívánnak jó éjszakát vagy kinek mondják el a titkaikat. Nagyon jól éreztük magunkat. Én is rengeteg újat tanultam róluk és ők is önmagukról, egymásról.
Szegedi Bonifert Domonkos Általános Iskola
Ez egy nagyon hálás téma; a gyerekek végig lelkesen részt vettek a foglalkozáson, szívesen meséltek a családjukról, az állandó vagy épp a sűrűn változó baráti kapcsolataikról.
Az órát azzal kezdtük, hogy közösen összegyűjtöttük a táblára, hogy milyen tulajdonságokkal bír egy jó barát. Érdekes módon szinte mindenki más és más tulajdonságot tart fontosnak a másikban, például volt, akinél a humor elsődleges, mások a jó sportolók társaságát keresik, de sokan kiemelték azt is, hogy előnyt élvez az, aki könnyen békül.
Játszottunk ezután egy fonaldobós játékot, melynek során körben ültünk és mindenki annak dobta át a gombolyagot,akit a barátjának tart. A szál végét persze fogta mindenki miután őt választották, így szépen látszottak a baráti kötelékek. Sajnos itt kiderült, hogy vannak kevésbé viszonzott érzelmek.
A játék után a baráti párok nagyon aranyosan megölelték egymást. Egy kisfiú van az osztályban, akit nem ölelt meg magától senki, vagyis nem tartja senki a barátjának, ám mikor kérdeztem, hogy ki ölelné meg csak úgy, kedvességből, nagyon jóleső érzés volt, hogy rögtön ugrottak 5-en is.
Kipróbáltuk szóban a hirdetésfeladást, hogy ki milyen barátot keresne magának. Páran nagyon értékes tulajdonságokat sorakoztattak.
Megnéztük a Magyar Népmesék-A farkas és a róka a lakodalomban című részét, mely nagyon jó példa arra, hogy milyenek is az álbarátok, akikben csak csalódik az ember.
Az óra végén pedig a gyerekekkel közösen rajzoltunk. Szabadkézzel rajzoltattam velük egy szivet, melyet ők maguk tartanak, a szívbe pedig a barátaik, a hozzájuk legközelebb állók neveit kellett írniuk. Színezés után körbenyírtuk a figurákat, majd egy közös kartonra ragasztottuk fel a barátság receptjével együtt.
Nagyon hasznos kis óra volt, sok érzelem és gondolat került felszínre a játékok és beszélgetések során.
Az órátegy relaxációs gyakorlattal kezdtem, majd arról beszélgettünk miért fontosak az emberi kapcsolatok. Milyen társas kapcsolataink vannak, hova tartozun?
Majd elmondtam nekik a „Görög mese a barátságról” című ajánlást, melyet megbeszéltünk.
Ezután a Mi házunk c. feladatban megbeszéltük, és csomagoló papírra feljegyeztük az együttélés szabályait.
Ezután kiosztottam az osztálynévsort és a Jó vagy jobb is lehetne játékot végeztük el, majd megbeszéltük ennek a tanulságait.
Az óra végén mindenki elmondta, hogyan érezte magát. A feltöltött rajzokat a következő órán készítettük el.
Az órátegy relaxációs gyakorlattal kezdtem, majd arról beszélgettünk miért fontosak az emberi kapcsolatok. Milyen társas kapcsolataink vannak, hova tartozun?
Majd elmondtam nekik a „Görög mese a barátságról” című ajánlást, melyet megbeszéltünk.
Ezután a Mi házunk c. feladatban megbeszéltük, és csomagoló papírra feljegyeztük az együttélés szabályait.
Ezután kiosztottam az osztálynévsort és a Jó vagy jobb is lehetne játékot végeztük el, majd megbeszéltük ennek a tanulságait.
Az óra végén mindenki elmondta, hogyan érezte magát. A feltöltött rajzokat a következő órán készítettük el.