
Társas kapcsolatok ápolása


Táncsis Mihály Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Kanizsai Dorottya Általános Iskolája
Összegyűltek a könyvek, elkészültek a könyvjelzők is a siklósi Kanizsai Dorottya Általános Iskolában. Hamarosan indul a szállítmány Pécsre.
Ajka Városi Óvoda, Szivárvány Óvoda
A mi csoportunkban is alakultak ki szoros, igazi barátságok. Érdekes volt egy-egy játéknál megtapasztalni, hogy kinek mennyi barátja van és persze azt is, hogy viszont barátnak tekinti e minden gyermek a másikat. A munkafüzetből másolt feladatoknál megbeszéltük, hogy nem mindig barát az, akivel jót játszunk. Sok társa, játszópajtása lehet egy-egy gyermeknek, de igaz barátja kevés van még a felnőtteknek is. Ez a barátság karkötő készítésénél is meglátszott, volt aki egész héten le sem vette a karjáról, nagy kincsnek tartotta, hiszen a barátjától kapta. Volt olyan páros , aki a nap folyamán összeveszett, és az egyik szerint szétszakadt magától a karkötő, és megsemmisült (amit a szemetesben találtam meg később) Nagyon élvezték a bábozást, maguk is életre keltették a süni, a maci, és nyuszi bábokat. Örültem, amikor az egyik kisfiú azt mondta, hogy ő hálás szívvel gondol mindig a barátjára, ha jót játszanak, és otthon is vágyik rá, hogy együtt lehessenek. Remélem még nagyon sok jó és igaz barátra lelnek nemcsak az oviban, hanem az egész életük során.
Pécsi Illyés Gyula Általános Iskola
6. osztályosaimmal közös beszélgetésben a hónap dalát megismerve beszélgettünk a társas kapcsolatok fontosságáról. Sok saját élményt meséltek, amiből igyekeztünk levonni tanulságokat, tapasztalatokat szereztünk.
Feladatként az osztály közös megegyezzéssel egy plakátot készített, ami feltöltésre kerül.
Százhalombattai Százszorszép Óvoda
Zene,tánc és közös mozgást relaxáció követte. Majd a mese után tartamas beszélgetések kezdődtek a barátságról,. Öröm volt hallgatni a kis csapat gondolatait,véleményét ,kölcsönös egymás iránti szeretetét. Ki mit tesz a barátságért,hámy barátja van,mit szeretnek együtt játszani,hogy ápolják a kapcsolatot ,könnyen megbocsátanak-e egymásnak és még rengeteg szebbnél szebb gondolat. A kedvenc barátos játék az lett ahol az általam megnevezett barátot gyorsan érinteni kellett. A mindig más párok voltak.: ujj-barátok, buksi-párok,ölelő-barátok,pocak-barátok. Nagyon jó hangulatú játékot azóta is gyakran kérik a gyerekek,hogy játszuk.
Másik napon saját magukat rajzolták le ,majd ragasztottuk fel baráti-körbe. De a kör közepe üres volt,ezért ezen a problémán addig agyaltunk,beszélgettünk ,míg fantaszikus megoldás nem született. Középre ragasztott fenyőfát,az eddig megismert szimbolumokkal díszítettük ,lelkes,közös munkával.,a gyerekek nagy-nagy örömére. 🙂
Szolnok Városi Kollégium Tiszaparti Tagintézménye
November hónapban a csoport nagyobb hangsúlyt fektetett társas kapcsolataik elemzésére, ápolására. Előzetesen mindenkinek meg kellett figyelnie saját kapcsolatrendszerét, melyet a foglalkozás keretein belül közösen megbeszéltünk. Célom ezzel az volt, hogy jobban megismerjék egymást, illetve saját magukat is a tanulók.
Azt mondhatom, hogy ez a foglalkozás volt az eddigi legjobb, a gyerekeknek ez tetszett a legjobban. A foglalkozást egy ide kapcsolódó rövid kisfilmmel indítottuk, majd az általam készített ppt-t követve képeket elemezve és saját életükből példákat felhozva haladt a csoport együtt. Először azt kértem, hogy állítsanak fontossági sorrendet kapcsolatrendszerükbe a család, barátok, párkapcsolat, iskolatársak/munkatársak, szomszédok, testvérek stb. tekintetében.
Feladatként a csoport azt kapta, miután három kisebb csoportba tömörültek, hogy írjanak fel legalább 3 dolgot, amit szerintük változtatni kellene a jobb légkör érdekében. Ezzel a csoportkohéziót kívántam erősíteni, mely a foglalkozás végére meg is valósult. Sokkal közelebb kerültek egymáshoz a tanulók és öröm volt nézni, hogy mindenki még maradna és boncolgatná tovább ezt a témát.
A foglalkozás végén meghallgattuk a hónap dalát és összegeztük a látottakat, hallottakat.
Összegyűjtöttük azokat a szabályokat, amelyek a mi házunkban érvényesek:
– nem beszélünk csúnyán
– nincs dohányzás
– rendszeres tisztálkodás
– összetartás
– tiszteljük egymást
Helvécia - Ballószög Általános Iskola Kossuth Lajos Ált. Isk.
A mese meghallgatása után elbeszélgettünk a barátság fogalmáról. Fogalmakat gyűjtöttünk a barátsághoz kapcsolódóan. Megbeszéltük van e szükség barátra, mitől működik jól egy barátság.