Az emberi kapcsolatok boldoggá tesznek. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontosak a társas kapcsolatok az egészségünk és a lelki jóllétünk szempontjából ezért november hónapunkban egészségheteket szerveztünk, egészséggel kapcsolatos programokat szerveztünk.
Társas kapcsolatok ápolása
Mivel az ember vágyik közösségbe, társai közé és szüksége van barátokra, fontosnak tartottam, több időt töltsünk együtt, mint egy óra. Játékdélutánt szerveztünk, ahol rengeteg bizalmi játékon és beszélgetésen keresztül ismertük meg egymást, tudtunk összemelegedni, egymást tisztelve szeretni és becsülni a barátságot. Fő célunk, hogy minden hónapban egy másik osztály kapcsolódjón be a programba.Így sikerült a negyedik osztályt is bevonni.
Időutazás
Kutatásaim során azt tapasztaltam, hogy 50 évvel ezelőtt, 1969-ben a kommunikációs csatornák száma kevesebb és az információáramlás sebessége lassabb volt. A személyes és a telefonos beszélgetéseken kívül nem volt más lehetőség azonnali információcserére. Ez a közvetlen személyes kapcsolatok jobb minőségű ápolására késztette az embereket, de egyben meg is nehezítette a kapcsolattartást és azok kialakítását. Az élmények másokkal való megosztása hosszú beszélgetésekben, levelekben történt, nem volt mód képi kifejezésre, vagy nagyon lassan, például képeslappal. Összességében azt tapasztaltam, hogy a 60-as évek végének kommunikációs lehetőségei a mai korral összevetve jó és rossz oldalra is bonthatók. Kevesebb lehetőség adódott, de azok bensőségesebb és értékesebb kapcsolattartást tettek lehetővé.
November hónap témája a társas kapcsolatok.
Egy csoportba járunk, barátok vagyunk.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
A Társas kapcsolatok ápolása című téma feldolgozása során a barátságokról, a baráti kapcsolatok fontosságáról beszélgettünk. A gyermekek kívánsága, elképzelése alapján ajtódíszt készítettünk, mellyel a közösséghez tartozást, az osztály egységét szimbolizáltuk. A munka közben a hónap dalát többször is meghallgattuk.
November hónap témája a társas kapcsolatok.
Egy csoportba járunk, barátok vagyunk.
Ebben a hónapban a baráti kapcsolatokról,a legjobb barátokról,a barátság fontosságáról beszélgettünk,illetve arról,hogy miért kellenek a barátok a boldogsághoz.Készítettünk egy barátság-tablót,majd megbeszéltük,hogy miről tudjuk felismerni a barátainkat,milyen tulajdonságokkal rendelkeznek.Ezeket egy-egy jelenetben el is játszottuk.A téma végén meghallgattuk a hónap dalát és lerajzolták a gyerekek magukat kedvenc tevékenységeik közben a barátaikkal.
A IV. C. osztály tanulói rajzokat készítettek, ki hogyan képzelte el a társas kapcsolatokat.
Hatéves tanítványaim vannak, akikkel elbeszélgettünk a novemberi témáról.
Kiderült, hogy mindenki számára nagyon fontos, hogy ne legyenek magányosak.
Osztálytársaikkal, barátaikkal nagyon szeretnek játszani. Szívesen mennek
együtt játszótérre, szeretnek együtt legózni, focizni.
Örülnek annak is, ha a szülők, nagyszülők bevonják őket a játékon kivül más
tevékenységbe is. Szuper dolog apával autót mosni, focizni, anyával, tesóval
társasozni, nagyapával sakkozni, nagymamával sü’t, palacsintát sütni.
Abban is egyetértettek, hogy barátaikkal, osztálytársaikkal játék közben nem
szabad durvának lenni, hisz’zni, parancsolgatni, mert aki kedves, segítőkész, azzal
bizony szívesebben játszanak.
Fontos, hogy a kisgyermekek egyaránt alakítsanak ki kapcsolatot velük hasonló
korosztályú gyermekekkel és felnőttekkel is.