Számba vettük a fontosabb emberi kapcsolatokat, beszélgettünk azokról a fontos emberi tulajdonságokról, amelyek miatt szeretjük társainkat. Összefonódó barátság karikát készítettünk a téma szimbolizálására. A gyerekek körberajzolták tenyerüket és beleírták a számukra fontos tulajdonságokat a társas kapcsolatok szempontjából.
Társas kapcsolatok ápolása
Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és AMI
Másodikos tanítványaim idén élték meg az első boldogságórákat. Már várják a foglalkozásokat.
Kíváncsi voltam, hogy emlékeznek-e az előző hónapok témáira, örömömre nagyon pontosan mondták ki azokat. Így került fel a táblára az alapítvány neve és logója, illetve az eddigi témák, s hozzá az új cím is. Elbeszélgettünk az alapítvány nevének értelméről is.
Az első foglalkozásunk két mondatkirakóval indult pármunkában: a szólások a barátságról szóltak.
A róka és a farkas a lakodalomban c. mese után megállapítottuk, melyik szólást kapcsolhatjuk a történethez.
A kör közepén c. gyakorlatban először a társas kapcsolatainkat helyeztük be szókártyákon, majd az élethelyzetekről beszélgettünk, amik szintén rákerültek a halmazábrára.
Nagy sikert aratott a szoborpark, melyre három fős, saját választású csoportokban pillanatok alatt felkészültek a gyerekek. A feladványok többségét sikerült kitalálni.
Egy másik alkalommal barátság karkötőt készítettünk, amiben a 2-5 fős közös tervezést követte a technikai kivitelezés. A gyerekek alkotó munkáját az egymáshoz tartozás öröme is áthatotta.
Ebben a hónapban a gyerekekkel a társas kapcsolatok ápolásáról, a barátok fontosságáról beszélgettünk. Mesét olvastunk, zenét hallgattunk a barátságról, és megbeszéltük miért fontos, hogy az életben társunk, barátunk legyen. Miért lehetünk hálásak a barátainknak? Milyen egy igaz barát? Mit kell tennünk, hogy a barátságok, kapcsolatok szorossá váljanak? Készítettünk egy barátság virágot, aminek a szirmai a barátok nevét és ujjlenyomatát tartalmazta. Nagyon élvezték a feladatot és az óra minden percét!
Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskola
Novemberben a Boldogságórák témája: A társas kapcsolatok ápolása
Ebben a hónapban a gyerekek figyelmét egymásra, társaikra, barátaikra irányítjuk.
Célunk volt, hogy a gyerekek érezzék, megtapasztalják mennyire fontosak a jó kapcsolatok egészségünk és lelki jóllétünk szempontjából is
A hónapban a társas kapcsolatok ápolásával foglalkoztunk. Megbeszéltük, hogy az ember társas lény. Mindenkinek szüksége van egy barátra, egy társra akihez kötődik, aki segíti és, mellette áll a jó és a rossz dolgokban. Bevezető játékunkban minden gyermek előszőr a csoportba járó legkedvesebb barátját megajándékozta egy szívecskével, majd pár kedves gondolatot mondott el neki. Közösen készítettünk egy tablót: „Én és a barátom címmel”. Elhelyeztük a Boldogság Vár harmadik lépcsőfokára a „Barátság” szimbólumát. Barátságláncot készítettünk, amelyet az Óvodánk aulájában el is helyeztünk, hirdetve: „Jobb Veled a Világ” !

Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
A hónap témáját több oldalról is megközelítettük. A Márton napi hagyomány teremtő felvonulásunkra készülve tanultunk egy népi játékot Balatoni Katalin „Így tedd rá” ajánlásaiból. A Ki libámat elviszi kezdetű dal végén a gyerekek megölelik egymást, majd a pár nélkül maradó gyermek dönti el milyen módon járjanak tovább a gyerekek (óriás járás, sarkon…)
A másik kapcsolat építő játék egy közös bábozás volt, melynek témája a barátkozás volt. Sok érdekes, megszívlelendő gondolatot fogalmaztak meg a gyerekek.
A barátság karkötő fűzése is nagyon népszerű volt, szívvel-lélekkel készítették az ajándékokat egymásnak.