A novemberi boldogságórák alkalmával sok-sok anyagot gyűjtöttünk Naftalin törpe meséjéhez. A komoly gyűjtőmunka után, mindenki megírta meséjét, amit az osztályban megrendezett meseíró versenybe nevezhetett. A zsűrinek nehéz dolga volt, végül a legjobb 5 alkotás, elnyerte a jogot, hogy illusztráció készüljön hozzá. A lelkes nebulók csapatokban alkottak, s mondhatom elképesztően igényes munkák születtek, melyekből végül közösen kettőt érdemesnek tartottunk arra, hogy diafilmet készítsünk hozzá. Tettünk-vettünk, s boldogan gyönyörködtünk kitartó munkánk eredményében! A hónap dalán kívül munkánk alatt Bagdi Bella: Repülj velem cd-jét hallgattuk. Valamint a Pozitív Gyerek vagyok dallal motiváltuk magunkat.
Társas kapcsolatok ápolása
Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola
Ebben a hónapban a gyerekekkel a társas kapcsolatok fontosságáról beszélgettünk a gyerekekkel.
Sorra vettük az összes színteret, amelyben a gyerekek mindennapjaikat élik (család, osztály, tánccsoport, énekkar, kézilabda csapat). Megbeszéltük, ők miért érzik jól magukat ezeken a helyeken , mitől működnek jól ezek a csoportok ,mi a mozgatójuk.
Egyöntetű véleményük az volt, hogy a SZERETET az a hajtóerő, ami ezeket a csoportokat összetartja.
Nagy élvezettel rajzolták meg a fényképeket a fotóalbumhoz, még képkereteket is készítettek .
Az egyik képen megjelenik a POZITIVITY társasjáték is ,amivel a gyerekek nagyon szeretnek játszani.
Munka közben most Bagdi Bella -a gyerekek körében igen népszerű -dala mellett(Ha boldog vagy,mutasd meg….) népdalokat is énekelgettünk, hiszen az osztály nagy lelkesedéssel készül a népdaléneklési versenyre.
Montázsképet készítettek a tanulók, amely kifejezi a következő gondolatot: „Az ember természeténél fogva társas élőlény.” /Arisztotelész/
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
Novemberben is dolgos hónapot tudhatunk magunk mögött.Imádták! Nem múlt el nap, a hónap dalának éneklése, eljátszása, és relaxáció nélkül. Megoldottuk A szív szava rejtvényt, a learningApps.org oldalon elkészített rejtvényen keresztül. Sokat beszélgettünk barátságról, haragról, magányról. Szituációs játékokat játszottunk, majd párosítottunk az Udvarias vagyok feladatban, ezt is a learningApps.org oldalon készítettem el, és a digitális táblánál oldották meg.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola
Társas kapcsolatok
„Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.”
(József Attila)
„Az ember társas lény, és csak más emberekkel szövetségben, kapcsolatban élhet teljes életet.”
(Arisztotelész)
Szükségünk van arra, hogy támogató és pozitív emberi kapcsolatokat tudjunk fenntartani és kialakítani. A tartós kapcsolatok kihatnak a szubjektív jóllétünkre. Egészségesebbnek és boldogabbnak érezzük magunkat, ha tudjuk, hogy van kire számítanunk. A másokhoz tartozás alapvető emberi szükséglet.
Fejezd ki nagyrabecsülésedet!
Nagyra becsüllek azért, mert…
Barátságötös
Az én barátom legyen…
A tanulók megfogalmazták azt a számukra öt legfontosabb dolgot, amitől jó egy barátság.
Bizalomkör
Az osztálytársak szorosan egymás mellett állva kört alkottak. Egy tanuló becsukott szemmel a kör közepére állt, és lassan hátradőlt a mögötte álló társakra bízva magát, akik gyengéden elkapták és átbillentették a másik oldalra (harangozás).
A gyerekek érdeklődve hallgatták a mesét. Örömmel énekelték és utánozták a dalban elhangzottakat. Mindenkinek nagyon jó kedve lett.
A feladatot közösen találtuk ki. Boldogan vitték saját lapjukat egymásnak, amire a barátság ujjlenyomat került.
A foglalkozást már nagyon várták a gyerekek, mert tudták, hogy a novemberi hónap témája a „Társas kapcsolatok ápolása” lesz. Szerencsés helyzetben vagyok, mert olyan csoportban tartom a Boldogságórákat, ahol szeretik egymást a tanulók, fontosnak tartják barátaikkal való kapcsolattartást. Sokat tesznek azért, hogy ápolják baráti kapcsolataikat. Ebben a hónapban is több foglalkozást tartottam a csoportban, mert nagyon érdekes és hasznos feladatokat válogattam össze, ezeket pedig nem tudtuk egy tanóra ideje alatt feldolgozni.
Kezdtük az elméleti háttér gondolataival, amely nem volt teljesen új a gyerekek számára. Tőlem gyakran hallották és tapasztalták is, hogy szükségünk van egymásra, hiszen így többre jutunk és haladunk. Aztán ehhez társul az érzelmi háttér, ami feltölt mindannyiunkat.
A gyakorlati feladatok közül megoldottuk a „Kis barátom, hogy vagy?”, Jó emberek között, „Adj egy barátságötöst!”, „Szoborpark”c. feladatokat. A zárókör feladatát mindig nagy izgalommal várom, mert nagyon jól szokott sikerülni és felszabadultan engedem őket haza, illetve a további órákra.
Végül hozzáláttunk, hogy mesét írjunk közösen. Nehezen indult, döcögősen haladt, majd egyre ügyesebben jutottunk a történet végére. Természetesen a gyerekek pongyola fogalmazását a segítségemmel csiszoltuk és megszületett a mesénk. Azóta gyakran kérik, hogy olvassam el nekik az Ő meséjüket!
MESE A MAGÁNYOS TÖRPÉRŐL…..
Naftalin, a törpe ma is magányosan sétálta körbe a birtokát, hiszen valamiért egy ideje senki feléje sem nézett.
Korábban sok barátja volt, szívesen töltötték együtt idejüket. Szomszédja a Vasorrú bába rendszeresen látogatta Naftalint, időnként segítségét kérte a gyógyfüvek gyűjtésében.
Hókuszpók, a gonosz varázsló, már egy ideje figyelte a törpét. Leskelődött utána, minden lépését követte. Irigyelte, hogy Naftalinnak barátai vannak és jól érzik magukat együtt. Elhatározta, hogy elüldözi mellőle a barátokat. Fondorlatos tervet eszelt ki. Rávette Naftalint, hogy a közelgő születésnapját ünnepeljék meg a barátokkal együtt. Megterveztek mindent, meghívókat készítettek a vendégek számára.
– Add csak ide a meghívókat nekem, majd én eljuttatom a megfelelő helyre! – mondta Hókuszpók Naftalinnak. Eközben már tudta, hogy a meghívók nem fognak odaérni a címzettekhez.
– Nagyon kedves vagy Hókuszpók! Így több időm marad készülődni. Annyi ötletem van: díszíteni fogok, takarítok, átrendezem kicsit a házat, hogy mindenki kényelmesen elférjen. Főzök és sütök süteményt is. Nagyon izgatott vagyok, még soha nem ünnepeltem így a születésnapomat! Sőt, még nem is ünnepeltem soha a születésnapomat. Köszönöm, hogy eszedbe jutott ez az ötlet! Igazi barát vagy!
Majd teszek róla, hogy semmilyen barátod se legyen – motyogta magában Hókuszpók. A gonosz varázsló hazament és a meghívókat megsemmisítette. Helyettük egy pár soros levélkét írt minden meghívottnak a következő szöveggel: „Kedves Csíkoska! Holnap tartom a születésnapomat, de téged nem hívlak meg. Ne haragudj, de a többi vendég kérte, hogy téged hagyjalak ki a vendégek közül, veled nem szeretnek együtt lenni. Szóval, most nélküled fogunk ünnepelni! „ aláírás: Naftalin.
Előre tapsolt örömében Hókuszpók, hogy micsoda zűrzavart sikerült okoznia az erdőben.
Mindenki megkapta a levélkét és szomorúan olvasta, hogy ő nem kívánatos vendég. Természetesen Naftalin egyedül üldögélt kis házikójában, mert feléje sem néztek a barátai. Egyre csak az ajtót figyelte, hogy mikor érkezik az első vendég. Már beesteledett, de senki nem köszöntötte fel. Álomba sírta magát a törpe.
Másnap reggel sietett szomszédjához a Vasorrúhoz, hogy megkérdezze tőle, miért maradtak távol a vendégek! A Vasorrú bába mérgesen tolta elé a levélkét, amit a postaládájában talált.
– Még kérdezed távolmaradásom okát?
Eközben a törpe meglepődve olvasta a levél tartalmát, majd dühösen válaszolt:
– Ezt a levelet nem én írtam! Én egy meghívót küldtem minden barátomnak. Segítségemre volt ebben Hókuszpók, aki a szülinapi buli ötletét is ajánlotta.
Ekkor azonban megvilágosodott minden előtte. Rájött, hogy a levelet csakis a gonosz varázsló írhatta.
– Rosszul választottad meg a barátodat – válaszolta a bába. Egy ideje sülve-főve együtt vagytok, rólunk meg is feledkeztél! Most pedig menj és gondolkodj el azon, amit mondtam!
Ebben a hónapban a társas kapcsolatok témát dolgoztuk fel különböző módszerekkel. Minden csoportban megbeszéltük, hogy kinek mit jelent a barátság, és miért fontos. A hónap dalát meghallgattuk a gyerekekkel majd el is játszottuk amit a gyerekek nagyon élveztek. A nagyobb gyerekek készítettek barátság karkötőt majd a legjobb barátjuknak oda is adták. Két másik csoportban lerajzolták, kiszínezték, hogy kinek ki a barátja.