Szükségünk van egymásra…
Lassacskán óvodai csoportunk igazi közösséggé kovácsolódik. A gyerekek szívesen járnak óvodába. A nagyobbak szeretettel fogadták a kisebbeket, bevonják őket a tevékenységeikbe. Állandó játszó csoportok, barátságok alakultak ki. A hiányzó társaik után érdeklődnek. A szeretet gyógyító erejét is megtapasztaltuk ebben a hónapban. Egy kisfiú kórházba került. A reggeli beszélgető kör idején hívott telefonon az anyukája. Mindketten kihangosítottuk a telefonunkat. A kis beteg, pedig elmesélte, hogy mi történt vele a kórházban. Ezt követően a gyerekek sorban jó kívánságokat, gyógyító szavakat mondtak neki. Bizonyára ez is hozzásegítette a gyógyuláshoz, mert már másnap haza is engedték a kórházból. Amikor gyógyultan, ismét óvodába jött örömmel ölelte meg társait.
A csoport szokásait/szabályait igyekeznek betartani. A „Babóca illem” szokás/szabályrendszerét a gyerekekkel közösen állítottuk össze. Próbáltuk az elemi viselkedési szabályokat, együttélési szokásokat közérthetően, a gyerekek nyelvezetére lefordítva megfogalmazni. A közösen felállított mércéket sokkal könnyebb betartani és betartani, mert ez már az azonosulás fázisában van akkortól kezdve, amikor megegyezünk benne. Ahhoz, hogy belsővé váljanak a téziseink, naponta felidéztük őket. Pozitív megerősítéssel, dicsérettel erősítettük azokban a helyzetekben a gyerekeket, amikor alkalmazták a szabályokat. Mivel az érzelmi motiváltság és az utánzásos tanulás is az óvodás korúak sajátossága, könnyen ment a szokásrendszer kialakítása. Nemcsak tudják, hanem alkalmazzák is azokat, felismerik, ha valaki nem tartja be őket, figyelmeztetik is egymást a helyes viselkedési szokásokra.
Társas kapcsolatok ápolása
A Konyári Óvoda Maci csoportja a Boldogságóra novemberi (társas kapcsolatok) témájához kapcsolódva barátság karkötőt készített. A csoportba járó gyerekek szívesen vannak együtt, szeretnek egymás társaságában lenni. A sok közös játék, az együtt átélt élmények egyre jobban összekovácsolják a közösséget. Alakulóban vannak a kisebb-nagyobb baráti társaságok is. A karkötőket legtöbben barátjuknak fonták. Az ajándékot mindenki örömmel viseli, amely egyben a Maci csoport összetartozását is jelképezi.
Egy kis házban öt kis szoba
sorakozok szépen,
öt kis ember bújik oda
melegedni télen.
A ház a tenyerünk, az ujjaink a szobák. A gyerrkek nagyon boldogan mondogatták, hogy melyik barátjuk melyik ujjban lakik. Milyen jó együtt játszani.
Egyik reggel Bábszínházast játszottak, ebben a játékban ők irányítottak, nagyon jól együtt játszottak, jó kistársaságot alkottak.
Novemberi boldogságóra: Társas kapcsolatok
Elődeink lombjából növekszünk…
A hónap mottójának Arisztotelész gondolatát választottuk: „Az ember társas lény, és csak más emberekkel szövetségben, kapcsolatban élhet teljes életet.”
A hónap témája szorosan kapcsolódik a 8. osztályos irodalom anyagunkhoz: Szerelmek, érzések, emlékek és A család az irodalomban. Alkalmunk nyílott arra, hogy sokat beszélgethessünk arról, hogy életünk során sokféle kapcsolatot alakítunk ki a környezetünkben élő emberekkel. Legfontosabb köteléknek a családunkat neveztük meg: a jelenlegit is és beszélgettünk a leendőről, amelyet a gyerekek alapítanak majd, ha felnőnek.
Dolgozz a „házadon!” feladatot választottuk feldolgozásra a tankönyvből. A feladat értelmezése után önállóan írták a gyerekek be saját házukba azoknak a nevét, akiktől várják és akiknek adják a legnagyobb tiszteletet, akik iránt bizalommal vannak, akiket szeretnek, akik őket szeretik, akiket értenek, ismernek. Jelezték, hogy vannak olyan emberek, akiket több helyre is beírtak, s beszélgettünk arról is, hogy kevés vagy több ember került-e a házba, mitől függ a számuk, szerintük fog-e ez változni, kell-e a számot növelni vagy a kapcsolatok minőségére kell odafigyelni.
Elkészítettük a 21 napos kapcsolatápolási tervet, elemeztük, hogyan, miben tudunk segíteni azoknak, akikkel kapcsolatot alakítunk ki.
Mivel a gyerekek a szülőket nevezték meg a legfontosabb kapcsolatuknak, ezért meghallgattuk Koncz Zsuzsa: Mama kérlek és Zorán: Apám hitte című dalát. Megfigyeltük, milyen érzelmek jellemzik a szövegeket, ezt hogyan erősíti a dallam, az előadásmód, milyen költői eszközöket találunk a dalokban. Beszélgettünk arról, hogy kérdezgették-e az anyukájukat a születésük körülményeiről, hogy naponta megkérdezik-e tőle, hogy milyen napja volt, hogy érzi magát. Összehasonlítottuk, hogy miben hitt Zorán apukája és Zorán, s miben hisznek most a gyerekek: elektromos autók lesznek, megszűnik a környezetszennyezés stb.
Utána elénekeltük a hónap dalát: Jobb veled a világ. „Tégy ma valami jót valakiért!” Megbeszéltük: Mit tehetünk? Milyen lehetőségeink vannak? Kivel tegyük? A legegyszerűbb az, hogy pozitív véleményedet fejezed ki a társadnak, ezért elvégeztük a tankönyv Fejezd ki nagyrabecsülésedet! feladatát! Büszkeséggel töltött el, hogy milyen jól ismerik egymást: lényegre törő, nagyon okos nagyrabecsüléseket találtak ki.
A novemberi hónapra esett látogatásunk Siófokra névadónk sírjához.
„A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” (Goethe)
Tanulóinkkal ellátogattunk iskolánk névadójának sírjához, ahol felidéztük az egykori tanító-igazgató emlékét. Fazekas Józsi bácsi munkássága, odaadó szeretete, a gyermekek iránti elkötelezettsége példaértékű mindannyiunk számára.
Ölelésnapot szerveztünk az iskolában. „Beszéljenek a képek!
A szokásos óra eleji meditáció után elolvastuk A süni című mesét, majd a gyerekek kiválasztották melyik szereplővel tudnak azonosulni. Szívesen játszották el a történetet, egy kicsit magukra formálva a szereplőket. Ezután megbeszéltük miért van szükség a társas, baráti kapcsolatokra. Kinek mit jelent ez a szó: barát, család. Ezután szívecskés rajzokat készítettek, apró üzenetekkel, és egy ölelés kíséretében adták át egymásnak. Büszkék voltam arra az osztálytársukra, aki a legtöbb szívecskét kapta. Óra végén elénekeltük a nagy kedvencünket, a hónap dalát!
Kisvárdai Egyesített Óvoda Nyitnikék Tagintézménye
Elénekeltük a hónap dalát, majd elmeséltem az ide vonatkozó mesét.
Megbeszéltük, miért van szükség egymásra, egymás szeretetére.
Mindenki elmondta, hogy ki a legkedvesebb barátja, akinek szeretne nyakláncot fűzni.
Az elkészült láncokat átadták barátaiknak és megölelték egymást.
Ebben a hónapban a barátságról, az együtt eltöltött tartalmas időről, a boldogság és a baráti kapcsolatok közötti viszonyról beszélgettünk a legtöbbet a gyerekekkel. Ez a téma nagyon közel áll hozzájuk, lelkesen oldották meg a feladatokat, örömmel mozogtak a zenére. Barátságláncot készítettünk, lerajzolták a számukra fontos személyeket.
Huszka Hermina Általános Iskola
Lerajzoltuk kik fontosak az életünkben születésünktől mostanáig.
Pécsi Testvérvárosok Terei Ált.Isk.
2019. november 25-én, hétfőn az 1. b osztályosok boldogságórát tartottak a Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskolában.Témája a társas kapcsolatok ápolása volt. Mottója: „Az igaz barát az, akire a szükségben is számíthatunk.”
A róka és a farkas a lakodalomban című mesét hallgatták meg a gyerekek. Megvitatták a tanító nénikkel, hogy milyen barát volt a róka, mi a mese tanulsága. Utána barátsággal kapcsolatos szólásokat, közmondásokat kerestek.
Megbeszélték, kinek ki a barátja és miért. Gyűjtöttek jó és rossz tulajdonságokat, és szeretetről, barátságról szóló mesecímeket.
Készítettek egy plakátot is.
Az óra vidám hangulatban telt el.
A gyerekek kisebb rajzokat készítettek társas kapcsolataikról, főleg barátaikról és sporttársaikról.