Társas kapcsolatok
Társas kapcsolatok ápolása
Táncsis Mihály Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Kanizsai Dorottya Általános Iskolája
A digitális oktatás keretében Gyerekhála kihívást hirdettünk. Aki elfogadta a kihívást, rajzolt, zenélt, verset írt, vagy videóban köszönte meg az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját. Én pedig összefűztem egy videóvá a gyerekek üzeneteit. Egész jól sikerült.
Szükségem van a barátaimra!
Cél: A gyermekek tanulják meg értékelni társas kapcsolataikat, vegyék észre, milyen fontosak számukra a barátaik. Értsék meg, hogy a kapcsolataik ápolása lehetővé teszi, hogy jókedvűek, vidámak és boldogok legyenek.
Korcsoport: 4-6 éves óvodáskorú gyermekek
Elhelyezkedés: körben ülünk a szőnyegen.
Foglalkozás menete:
Ráhangolódás a foglalkozásra: A gyermekekkel a Napra forgó a napraforgó! relaxációs gyakorlattal kezdjük a foglalkozást.
„Azt szeretem benned!” játék:
A gyermekek körben ülnek a szőnyegen, majd egy szívecskét ad a mellette lévő társának, és befejezi a mondatot.
Motiválás: Kerekerdő kalandra hív téged vers elmondása, megtanulása, majd egy madárbábot veszek a kezemre. Ő Csőri. Erről a madárról fogok mesélni nektek!
Mesélés Pap Jánosné: Madárvendégek című mese elmesélése. A mesélés során hangszínnel, gesztusokkal teszem színessé a mese bemutatását. Kifejezem a szomorúságot, csalódottságot, reményt, örömet.
Beszélgetés Milyen érzések kavarogtak az éhező kismadárban?
Ti éreztétek e magatokat egyedül? Milyen érzés volt?
Mitől szűnt meg ez az érzés?
Kik a barátaid? Miért barátok ők? Sorold fel a barátaidat! Építsetek közösen a barátaiddal kertet!
Fontos, hogy mindenkinek legyen barátja, ne maradjon egyedül senki!
Dramatikus játék: Hogy vigasztalnád meg a barátodat, ha szomorú? Keresd meg a barátod, és egyikőtök legyen szomorú, a másik vigasztalja meg! Majd cserélhettek. Csoportosan is eljátszhatjuk!
Elbáboztuk a Süni irigy lesz mesét! Mindig nagyon szeretik a gyermekek a bábozást!
Barátságkarkötő készítése A gyermekek kiválasztják a barátjukat! Mindenkinek legyen barátja! Ha páratlanul vannak, egy csoportba hárman lesznek. Készítenek barátságkarkötőket gyöngyökből. Felfűzik, összekötjük nekik.
Zenehallgatás alkotás közben: Alkotás közben meghallgatjuk Bagdi Bella: „Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek!” című dalát.
Dramatikus játék: Barátságtánc A barátok zenére mozognak úgy, hogy mindenki viseli a barátságkarkötőt, és megfogják egymás kezét. Vigyáznak, hogy együtt mozogjanak, egymás mellett, nem távolodhatnak el, mert ha igen, elszakad a barátságlánc. Ezzel érzékeltetjük, milyen törékeny a barátság, de ha véletlenül elszakad a lánc, megjavítható (összeragasztjuk újból). Újra lehet barátság, ha összeveszünk is, és bocsánatot kérünk. )
Zárásként barátság karkötőt készítettünk.
Poroszlói Öko Centrum látogatás. Műveltségi vetélkedő, csapat összekovácsolás.
Ebben a hónapban több olyan mesét is hallottak a gyermekek, amelyeknek tanulsága arra mutatott rá, milyen fontosak a körülöttünk lévő barátok, társak, más állatok vagy emberek, legyenek azok akár idegen is.
Néhány mese: Fésűs Éva: A kismókus fél diója, A büszke tölgyfa, Égből pottyant mesék: A kút, Csukás István: Sün Balázs,…
Beszélgetőkör alkalmából felelevenítettük ezeket a meséket. Mindenki kapott egy kis perecet és annyi felé törte, ahány barátja volt. Senki se féltette a saját részét, nagyon sok kis részre törték össze, és nagy szeretettel adták barátjaiknak és szívesen, örömmel fogadták. Figyeltek arra is, hogy mindenki kapjon.
Jó volt látni mosolygós kis arcukat.
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
Az egyik kedves szülő szervezése által, Csikóspusztára kirándultunk a csoporttal, ahol egy nagy-gazdaságot figyelhettünk meg. Láthattunk, galambokat, pávát, kakasokat, tyúkokat, csibéket. Egy nagy ménest is megfigyelhettünk, ahol a kiscsikókat is felfedezték a gyerekek. Majd a legelőn egy pásztorral is találkoztunk, aki a birka és kecskecsordát terelgette a pásztorkutyája segítségével. A legelőn, lehetőségük volt a szabad futkározásra és szénabálák görgetésére, ami nagyon tetszett a gyerekeknek. Mivel a bálák igen nagyok és nehezek voltak, többen összefogva, és együttműködve tudták elmozdítani a nehéz akadályt. A séta során traktorokat és más mezőgazdasági képeket is megfigyelhettünk. A legbátrabbak, a kikötött teheneket is megsimogathatták, amire nagyon büszkék voltak. A hosszú szabad levegőn való tartózkodás a sok séta és futkározás kifárasztotta a kicsiket, így visszaérve a vendéglátó házba, az általuk hozott nasizás következett. Nagyon jószívűek egymás irányába, így örömmel kínáltak minket és társaikat is a különböző nassolnivalókkal. Ezek a kirándulások nagyon jó lehetőségek társas kapcsolatok erősítésére, a közös élmények megélésén keresztül. A következő napon a barátoknak barátságkarkötőt készítettünk és barátságvirágokat színeztek a gyerekek.
Az óvodás fiúk nagy szeretettel köszöntötték a lányokat Nőnap alkalmából.
Az óvodás fiúk nagy szeretettel köszöntötték a lányokat Nőnap alkalmából.
Az óvoda fiú tagjai nagy lelkesedéssel készültek a Nőnapra. Ajándékokat, szivecskéket díszítettek a lányok számára. Tavaszi műsorral is kedveskedtek nekik.
Mint minden közösségben, a mi Maci csoportunkban is a kapcsolatok kialakítására, építgetésére, szépítgetésére nagyon ügyelünk. A napindító ölelés során a gyerekek megfogadják, hogy még kedvesebbek, türelmesebbek, figyelmesebbek lesznek egymással. Ezután kézenfogva énekelünk, ami szintén az egymásra figyelést mélyíti el a gyerekekben. Fésűs Éva barátságról szóló meséi közül többet megismertettem a gyerekekkel a hónap során, kedvenc mesehősük Csupafül lett. A „Süni irigy lesz” című bábjátékot sokszor eljátszottuk, egyéni ötletek is születtek az igaz barátság kifejezésére. A nagyobb gyerekek feladata volt, hogy a kisebb társaikat figyelmesen segítsék a hónap során;ezekből a kis „csapatokból” több megmaradt, és kiállta az idő próbáját!