A novemberi óra témája a társas kapcsolatok, az ember mint társas lény volt. Először arról beszéltünk, hogy miért fontos, fontos-e számunkra a társaság, a barátok és a család. Megfogalmaztuk, hogy kiben milyen pozitív érzéseket kelt a társasági élet, a barátság. Mindenki elkészítette a saját kapcsolati hálóját. Ezek után visszakanyarodtunk a barátság fogalmához, beszélgettünk a legjobb barát és a haver jelentéséről. Az óra végén mindenki kitöltötte pozitív tulajdonságokkal az osztálynévsort, melyeket majd összesítek és mindenki megkapja a saját pozitív listáját. Zárásként pedig minden diák választott egy idézetet, melyet egy kis kártyán meg is kapott.

Ebben a hónapban a társas kapcsolataink fontosságához köthető idézet volt a beszélgetésünkhöz a ráhangolódó gondolat. Az életünk minőségét befolyásoló kapcsolataink felidézése során, megkérdeztem a gyerekeket, hogy van-e olyan társas kapcsolatuk, amit nem tartanak elég jónak, vagy van-e olyan, ami teljesen hiányzik az életükből. Ekkor szólalt meg egy kislány és mesélt az örökefogadásáról, a nevelőszüleiről és a velük való kapcsolatáról. A többiek döbbenten hallgatták azokat a dolgokat, amiket nem tudtak eddig társukról és a zárókörben többen is kifejezésre juttatták, hogy mennyire elgondolkodtató volt a beszélgetés, és összekötötték az óra témáját a hálával is, melyről úgy nyilatkoztak, ezek után még tudatosabban odafigyelnek azokra a dolgokra, amelyeket eddig „alap”dolgonak hittek az életükben. Mikor a záró körkérdést feltettem a csoportnak, miszerint mondják el, mi volt a jó ebben az órában, az utoljára felszólaló kislány azt mondta: „Végre egy olyan óra, ahol MI magunk vagyunk a fontosak, nem az, hogy mit tudunk, vagy mit nem”.