A gyerekeknek nagyon tetszett az óra. Ügyesen elmondták mi a véleményük a barátságról. A mese készítése kissé nehezen ment, de abban is lelkesen kivették a részüket. Az óra végén elkészítettük a barátság logónkat is.
Társas kapcsolatok ápolása
Meghallgattuk és megtanultuk a hónap dalát, ami nagyon tetszett a gyerekeknek. A mesehallgatás után beszélgettünk a társas kapcsolatokról, mindenki elmondta, kik veszik körül, és miért fontos, hogy szeretetben éljünk. Ezután különféle kapcsolatokat rajzoltak: családi, testvéri, baráti, osztálytársak.
Nagyon örülök, hogy csatlakoztam a programhoz. Nagyon sok pluszt adott már eddig is. Az elmélettel meg tudjuk alapozni a témák feldolgozását. Nagy szabadságot biztosít, hogy a témakörökhöz mindig több választható feladatot kínál. Az osztállyal ebben a tanévben kezdtem meg a közös munkát. Úgy érzem hamar összecsiszolódtunk és ebben nagy szerepe volt a Bolságóráknak is.
A november a társas kapcsolatok ápolásáról szólt. Nagyon vártam ezt a témát. A gyerekekkel való beszélgetések során a társas kapcsolatok ápolásának egyik legjobb módjának a táncot választották. Az idei díjátadón Bagdi Bella megtáncoltatta a jelenlévőket. Jómagam és a kollégáim is nagyon élveztük ezt a néhány percet és visszarepített minket a felhőtlen gyermekkorba. A boldogságórán megnéztük a videót amit akkor készítettünk. A gyerekeknek nagyon tetszett a felnőttek játékos tánca, mely elég volt kedvcsinálónak.
A tánc során egymás észlelése, érzelmek kifejezése, társas kapcsolatok pozitív irányba történő elmozdulása, jókedv, boldogság, közös élmény megélése észrevétlenül ott bujkált a gyerekek között. Miután a gyerekekekkel megtanultuk a táncot a videóról, ők akarták önállóan énekelni és felváltva irányítani a táncot. A tánc során egységben, egymás mozdulataira ráhangolódva éltük meg a pillanatot, mely után a felszabadultság érzésével dolgoztunk tovább. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó csapatépítő lehetőség is attól függetlenül, hogy már ötödik éve vannak egy osztályban a tanulók.
Létrehoztam egy facebook csoportot (Kreaktivity 5.b), ahol a szülők követni tudják a gyermekek boldogságóra foglalkozásait, témáit, elkészült alkotásokat. Láthatják, hogy milyen jókedvvel dolgozunk. A gyermekek meg tudják mutatni, könnyebben tudják elmondani, hogy milyen témákat érintünk. Úgy gondolom ez a szülők, család szemléletformálásához is hozzájárul.
Kreaktivity 5.b: A csoport nevünk arra utal, hogy a gyerekek kreatívak, aktívak és nagyon szeretnek játszani.
Ebben a hónapban a kapott segédanyag feldolgozása után kiválasztottunk öt társas kapcsolatot, melyet 3-4 fős csoportokban rajzoltak meg a gyerekek. A rajzok hátoldalára készítették el a képleírást. A Boldogság falunkon a képleírást nyomtatva tettük a rajzok mellé (olvashatóbb, jobban látszik).
Választott társas kapcsolatok:
Szülők ( rajz témája: Álomesküvő; gyerekek képleírása: Házasságkötés a szülők között. Ez az egyik legfontosabb dolog az életükben. Bármilyen nehéz is elhinni, ők is voltak fiatalok és valószínűleg ekkor ismerték meg egymást. És itt kezdődött el az ő történetük. Egy új, közös életet tudnak kezdeni. Közös gyerek. Van társuk az életben. Van egy olyan ember az életükben, akivel egyaránt szeretik egymást, együtt töltik minden idejüket. Többé nem létezik olyan, hogy én, már csak mi vagyunk.
Család—Karácsony ( gyerekeke képleírása: Karácsonykor együtt a család. A család gondoskodik rólunk, megvéd minket. Szeretet vesz minket körül, együtt boldogok vagyunk. Sokat szórakozunk, sok közös élményt szerzünk, mindig nevetünk. Számíthatunk egymásra, kitartunk egymás mellett jóban, rosszban. Megvigasztaljuk egymást. Első a család, második a barátok. Szüleinknek köszönthetjük, hogy élünk!!!)
Testvérek ( gyerekek képleírása: Sokat civakodunk, de aszívünk mélyén szeretjük egymást. Mindig: szeretjük, segítjük, megvédjük egymást, még akkor is ha előtte összevesztünk. Tudunk hülyéskedni, bántalmainkat megbeszélni, közösen tanulni. Télen együtt építünk hóembert. Nyáron együtt fürdünk a víziparkban. Bárhol, bármikor tudunk bunkert építeni.)
Néptánc (kis közösségek) ( gyerekek képleírása: A kis közösségek a második családunk. A csoportok azért jók, mert barátokat szerezhetsz. A néptánc csoportunk jó, összetartó közösség. Szeretjük egymást, jókat tudunk beszélgetni, együtt táncolni. A tánc a mozgásigényünknek is jó. Különlegessége, hogy népviseletes ruhában lehetünk. A lányoknak szépen be van fonva a haja. )
Barátság ( gyerekek képleírása: Mindig számíthatunk egymásra. A legjobban örökké tartanak. Vitatkozunk, de tudjuk, hogy ki is békülünk. A barátoknak mondjuk el a legfontosabb titkainkat. Segítenek a társaságban játszani, beszélgetni, összefogni, mulatozni. Sok időt töltünk a szabadban együtt.)
Mi azzal szeretnénk az iskola tanulóinak, pedagógusainak és minden hozzánk betérőnek boldog perceket szerezni, hogy az iskolánk bejárata melletti Boldogság falunkra kitesszük az elkészült alkotásainkat, az oktatási segédanyagból a hónap témájához kapcsolódó leírást.
Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum
Iskolánk előkészítő osztályos gyerekei 4 különböző óvodából érkeztek. Az elmúlt nem egészen 3 hónap közös iskolai élet segített nekik összeszokni, barátkozni, alkalmazkodni. A novemberi téma nagyon jól jött az előző akkomodációs időszak megbeszélésére, értékelésére. Tevékenységünk a Step By Step himnuszával kezdődött, mikoris három nyelven ( magyar, román, angol ) elénekeltük, hogy mi mind barátok vagyunk. A következő lépés az volt, hogy mindenki elmesélte, hogy számára mit jelent a társ. Fiatal koruk ellenére nagyon szépen belefoglalták a családot, az iskolát, a baráti kapcsolatokat a beszélgetésbe. Ezt párválasztás követte. A párok elmondták egymásról, hogy miért kedvelik a választott személyt. Ezek után egy újabb párválasztás következett, ezúttal olyan személyt kellett választaniuk, akiknek valamilyen okból kifolyólag jó tanácsra volt szükségük. Ez a lépés is nagyszerűen sikerült, nagyon jó tanácsokkal láttak el egymást annak érdekében, hogy az osztályközösségünk jobban működjön. Szobor játék következett. A párok szobrokat kellett kialakításának a következő témákra: ne aggódj, szeretlek, megbántottál, kibékültünk, béke, köszönöm, barátok, dühös vagyok rád, adj még egy esélyt, segíts nekem. Boldogságóránkat egy hatalmas képkeret készítésével zártuk, amelyben mindenki elhelyezte saját kis alkotását arról, hogy számára kivel a legjobb a világon. Nagyszerű napunk volt együtt kis osztályközösségünkben kicsi társainkkal.
A társas kapcsolatok témaköre nagy sikert aratott a diákjaink körében.
A tanórán a társas kapcsolatok fontosságát a boldogság szempontjából, kapcsolatok ápolását és fejlesztését hangsúlyoztuk.
A tanóra új ismeret feldolgozó, tantárgyi koncentrációt biztosító, műveltségi területeket átfogó és érzelmi intelligencia–fejlesztő. A didaktikai feladatai a meglévő ismeretek rendszerezése, bővítése új ismeretek átadásával, szemléletformálás, kritikai gondolkodás kialakítása, önálló vélemény megfogalmazása.
Az órához szükséges volt az interaktív tábla internet kapcsolattal, kivetítő felület és számítógép, segédlapok, cérnagombolyag, kis papír cetlik, szines ceruzák és más kreatív eszközök.
Rövid feladatleírás:
Bevezető beszélgetésünk a társas kapcsolatok fontosságáról, az emberekről, akik körbevesznek és a jó társas kapcsolatok boldogságfokozó hatásáról szólt.
Az első feladat a Tom Marshall „ház“ elemzése , a négy legfontosabb társas kapcsolat elem elhelyezése, és a közös értékelés volt.
Egy kis jótékony masszázsal folytattuk az órát. A csoport körbeállt, mindenki megmasszírozta az előtte állót az instrukciók szerint, majd megfordult a csoport.
Majd a Kapcsolati háló feladatlap kitöltése következett. A feladatlapon családtagokat, illetve barátot, iskolatársakat kellet megnevezni, majd öt olyan embert meghatározni, akire bármikor lehet számítani, és aki számíthat ránk is.
A „Magányos beteg“ feladatnál három mondatot volt szükséges alkotni, ahogy a magányos beteget megvigasztalnánk, a társaságba bevonnánk.
Ismét körbe állt a csoport egymással szemben és cérnagombolyagot adott át mindenki a másiknak hálamondattal együtt a következőnek, míg megalakul a pókháló.
Kollektív ölelés előtt egy „Free hugs“ kezdeményezésről szóló videót tekintettünk meg, majd mindenki megölelt mindenkit.
Végül a csoport házifeladatot kapott, ami már utalt a decemberi hónap témájára – a jó cselekedetekre. Egy papírra mindenki ráírta a saját nevét és beledobta a dobozba, majd mindenki húzott egy nevet. A Jó angyal feladata egy héten keresztül kedveskedni a választottnak figyelmességgel, apró ajándékokkal vagy kedves titkos üzenetekkel. A feladatot a következő órán fogjuk kiértékelni. Kiváncsian várom, hogy ki ismerte föl az angyalát… 🙂
Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola
Hogy mennyiféle társas kapcsolatot létesítenek a gyerekek, a rajzok bizonyítják. Az ebből készült fotóalbum kis képecskéin jól látszik, mennyire boldogok az adott baráti, „orvosos”, táncos, focista vagy épp családi kapcsolataikban.
A Maroslelei Zengő Óvoda boldogság óráit küldöm, a társas kapcsolatok ápolásáról.
A társas kapcsolatokról eddig is nagyon sokat beszélgettünk,beszélgetőkörön és olvasás órákon.
Ezt az órát Fújj-fújj relaxációval kezdtük,ami azért volt ide kapcsolódó,hiszen akkor tanultuk a f betűt.
A hónap dalát minden nap elénekeltük,meghallgattuk,így ekkor már kívülről fújták.
A róka és a farkas című mesét meghallgattuk,megbeszéltük,ki hogyan viselkedett,hogyan kellett volna viselkednie,majd illusztráltuk.
Szoborparkot játszottunk,amit nagyon élveztek.Élő szobrokat alkottunk,megformáltuk a szeretetet,a haragot,a kibékülést,a gondoskodást,a köszönömöt és a hálát és az összetartozást és azt,hogy számíthatok a társamra.Nagyon élveztük a játékot,ötletes megoldások születtek.Összetartozásként egy nagy körben megöleltük egymást.
Zárókörben mindenki megnevezte a tőle jobbra ülőnek egy értékes tulajdonságát.
A csoport társaskapcsolatainak ápolását párválasztó gyermekjátékokkal, valamint zenés táncos mulatság rendezésével igyekeztünk fejleszteni.
A kislányok egyforma karkötőt készítettek maguknak.
A feltöltendő feladatot csoportmunkában oldották meg a gyerekek.A csoportokat aszerint alakítottuk, ki milyen szabadidős foglalkozásra, művészeti körre jár.Ők az ott alakult kapcsolataikat próbálták ábrázolni.Akik nem járnak szakkörökre, a családi, baráti kapcsolataikat rajzolták le,miközben hallgatták a hónap dalát.