Novemberben a társas kapcsolatokról beszélgettünk, mind az iskolán belüli és az iskolán kívüli barátságokról. Majd a gyerekek rajzzal fejezték ki a gondolataikat a témáról.
Társas kapcsolatok ápolása
A közelgő karácsonyt megelőzi az advent időszaka. Ennek kezdetére készülve az iskolánkban hagyományosan szinte minden kisgyerek koszorút készít kis csoportokban. Részemről ezt a programot komoly technikai előkészületek előzik meg. A munkálkodó gyerekek beszélgetnek, segítenek egymásnak. A legértékesebbjükből, mégpedig az idejükből adnak egymásnak. Minden osztály osztálykoszorút is készít. Én a saját osztályomban (ez a Csoda8 csoport) gyertyagyújtás alkalmából valósítottam meg a Boldogóra novemberi programját. Sajnos van egy cisztás fibrózisos kisfiú is a csoportban. Betegségét is szóba ejtve beszélgettünk az élet fontos és kevésbé fontos problémáiról. Arról, hogy milyen fontos megtanulnunk a gondjaink súlyozását, megfelelő helyen kezelését.
A gyerekek boldogan hallgatták a hónap dalát. Közel állt hozzájuk ritmusossága, játékossága.
Megbeszéltük a társas kapcsolatok értelmét, mindannyiunkra való pozitív hatását. Tudatosítottuk, hogy érzelmi gazdagságot jelent az is, ha minnél szélesebb körbwn rendelkezünk erős kapcsolatokkal. Végül rajzban fejezték ki a számukra fontos kapcsolatokat, melyekből tabló készült.
Csütörtök
– relaxációs gyakorlatokkal elcsendesülünk
– körben ülve, labdát körbeadva minden kisgyermek megkérdezi a mellette ülőt „Kis barátom, hogy vagy ma?”
– mesehallgatás: mese a magányos csigáról, aki boldog akart lenni (a mese feldolgozása kérdések alapján, beszélgetés a barátságról
– mozgásos játék: párválasztásos állatos kártyák felhasználásával
(tükörjáték)
– zenére táncolunk: Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek
– Munkafüzetben dolgozunk, színezés-különbségkeresés
Boldogságvár lépcsőjén elhelyezzük a barátság jelét
Péntek
– relaxációs gyakorlatot végzünk
– körben ülve elmondjuk a boldogságmondókát, majd boldogság ölelést adunk
– beszélgetünk a barátság fontosságáról
– társválasztó játékot játszunk (zenére sétálunk a szőnyegen, ha elhalkul a zene, mindenki választ egy párt magának – többször ismételjük, hogy minél több kisgyerek kerüljön más párhoz)
– páros játékban barátság sütit készítünk mondókára (szita szita sűrű szita….) az elkészült sütit szeretettel adják át egymásnak a gyerekek
– zenére táncolunk: boldog vagyok