A behozott képek segítségével egy óriás fényképtablót készítettünk és az osztályunk falán helyeztük el, ezért a gyerekek sűrűn nézegethetik.
Társas kapcsolatok ápolása
A mai foglalkozást egy bevezető, ráhangoló masszázskörrel kezdtük.
A társas kapcsolatok témakörében megbeszéltük a bennünket körbevevő kapcsolataink jelentőségét.Elemeztük szűkebb és tágabb környezetünket is. Különös hangsúlyt fektettem a családi és a baráti kapcsolatok fontosságára.
Ezután értékeltük és megbeszéltük az előzetes feladatként kapott apró szívességekről és figyelmességekről szóló feladatlap megoldásait. A „feladatok” megoldására két hét állt a gyerekek rendelkezésére. Örömmel mesélték el a számukra legemlékezetesebb és legkedvesebb figyelmességek megtételét és a környezetük arra adott reakcióit! A legtöbb figyelmesség a családi és iskolai kapcsolatokon belül történt!
A foglalkozás egymás alaposabb megismerésével folytatódott. Percenként új párokat alkotva legalább három közös tulajdonságot kellett találniuk egymásban.Nagyon lelkesen és jókedvűen próbálták felfedezni a közös kapcsolódási pontokat!
A kommunikáció fontossága után a beszéd nélküli kapcsolatokról beszélgettünk. Az ölelésről és a szemkontaktusról szóló rövid filmrészletek megtekintés után ők is kipróbálhatták ezeket az kifejezésmódokat. Szokatlan, furcsa de mégis érdekes és pozitív érzésekről számoltak be, különösen a szemkontaktussal kapcsolatos gyakorlat elvégzése után.
A foglalkozás lezárásaként egy bizalmi játékot játszottunk. „Vakon” tapogatózva kellett egy feléjük nyúló kezet megkeresniük a körben, majd a „baráti”, kusza gubancból- már nyitott szemmel ki kellett gabalyodniuk. Nagyon élvezték a megoldás keresését! Közösen, egymást segítve és egymásra maximálisan odafigyelve oldották meg a feladatot! Végezetül, röviden szintén megbeszéltük azt, hogy mit éreztek a feladat megoldása alatt és utána!
Örömmel tölt el, hogy egyre inkább próbálják megfogalmazni a gyerekek saját érzéseiket a foglalkozások alatt! A ‘jó’ és’rossz’ érzés fogalmát egyre pontosabban körbe tudják írni!Még sokat kell fejlődniük, hogy egyre bátrabbak és nyíltabbak legyenek egymás felé…de jól haladunk!
A november a társas kapcsolatokról szólt. Beépítettem tanóráimba a boldogságóra anyagát. Óratervem és reflexióm bekerült a pedagógus portfóliómba.
„ A lakatlan sziget” feldolgozásán keresztül a magány érzésétől jutottunk el a társas kapcsolatokig: Játszottunk egy jót a Pozitivityvel. Az egyik feladat közös éneklésre buzdította a gyerekeket, amit gyorsan megörökítettem. A lányok az X-Faktor egyik felfedezettjének, Manuelnek Messziről jöttem című szerzeményét adták elő.
A 8.-osok a Hét krajcárból rajzoltak jeleneteket a társas kapcsolatok érzékeltetésére.
Az 5.-esek és 6.-osok szintén rajzban fogalmazták meg gondolataikat a témában. A munkák az iskola aulájában lettek kiállítva a fenyőfa mellé. Ezüstszegéllyel jelezve, hogy advent lévén már nagyon várjuk a karácsonyt, a szeretet ünnepét.
💕🎁
Mese a magányos törpéről
Naftalin,a törpe ma is magányosan sétálta körbe birtokát,hiszen valamiért egy ideje senki fejéje sem nézett. Szegény törpe hiába törte a fejét,akkor sem tudta,hogy miért nem állnak vele szóba társai.
Egyszer csak arra tévedt egy régi barátja,Tiki a vándormuzsikás tücsök.
– Szia!- köszönti a tücsök Naftalint.
– Szia!- köszön vissza a törpe.
– De rég láttalak,Naftalin!Hogy telnek a napjaid?
– Szomorúan,mert valami okból kifolyólag senki sem látogat meg egy ideje.És a te napjaid,hogy telnek?
– Boldogan,vidáman barátokkal töltöm a napjaimat. A világban országszerte muzsikálok.
A két régi barát hosszasan beszélgettek,és egyszer csak Tiki a következőt javasolta a törpének:
– Mit szólnál ahhoz,ha velem tartanál útjaim során,hisz nincs mit magad után hagyj,csak a szürke,bús napokat amikor magányosan sétáltad körbe birtokodat. Beleegyezel-e?
– Igen,benne vagyok! Ez egy remek ötlet!
Tiki útnak indult csak ezúttal Naftalin is vele tartott. Útközben egy hídhoz értek,amit egy manó őrzött.
– Hogy átjussatok a hídon,ahhoz felkell soroljátok a barátság négy alaptulajdonságát!- szólt a manó Tikinek és Naftalinnak.
Naftalin kétségbeesve fordultTikihez.
– Hogyan jutunk át,mikor én nem tudom,hogy miből áll a barátság?
– Te nem tudod,hogy miből áll a barátság?- kérdezte elképedve a tücsök.
– Hát nem igazán.
– Csak gondolj vissza az eddig megtett utunkra. Mikor megtámadt minket egy medve,összetartottunk-összetartás. Mikor beszélgettünk – megismerés. Mikor sötétedéskor meghúztuk magunkat egy barlangba és te elsőbbséget adtál nekem – tisztelet. Az út során soha nem hagytuk el egymást-szeretet.
– Most már értem mire célzol.
Ekkor a manóhoz fordultak és felsorolták a barátság fő alapjait:összetartás,megismerés,tisztelet és szeretet. Ebből áll a barátság.
– Helyesen válaszoltatok! Most már átkelhettek a hídon!
Boldogan átkeltek a hídon,s folytatták útjukat. Tiki egy igazi barátra talált,és Naftalin sem volt már egyedül. Életük végéig közösen járták útjukat.
A társas kapcsolatok ápolása jegyében tanulásban akadályozott tanulóinkkal felkerestük lakóhelyünk általános iskoláit és egy gimnáziumát, és azt kértük az ott tanulóktól,hogy rajzoljanak tanulóinkkal, alkossanak közösen. A közös tevékenységek remek hangulatban teltek – új ismerettségek, barátságok szövődtek.
A társas kapcsolatok ápolása jegyében tanulásban akadályozott tanulóinkkal felkerestük lakóhelyünk általános iskoláit és egy gimnáziumát, és azt kértük az ott tanulóktól,hogy rajzoljanak tanulóinkkal, alkossanak közösen. A közös tevékenységek remek hangulatban teltek – új ismerettségek, barátságok szövődtek.
Társas kapcsolatainkat fergeteges osztálybulival ápoltuk
Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola
A hónap témája ismét aktuális az osztályban észlelhető konfliktusok miatt. Beszélgettünk a problémákról, és közben megoldási utakat kerestünk. Mindenki rajzon jelenítette meg, kivel tudja őszintén megbeszélni örömeit, bánatait. Ezekből a rajzokból készítettük el a tablót.
Most kerültünk felső tagozatra, és minden nagyon furcsa számunkra. Nagyobb önállóságot kívánnak a tanárok, mindenki idősebb, mint mi. Eléggé nehezen szoktunk bele a dolgokba! Kire számíthattunk? csak saját magunkra, egymásra, és az asszisztens nénire meg az osztályfőnökünkre. Már megyeget, de elég nehezen. Kísérgetjük egymást a folyosón meg a mosdóba. Így sokkal könnyebb. Barátok is vagyunk meg egy osztályb tartozunk. Köszönjük egymásnak ezeket a támogatásokat.