A csoporttal online óra keretein belül tudtuk megtartani az e havi boldogságóránkat. Igyekeztük a fizikai távolság ellenére is személyessé tenni ezt az alkalmat. Sokat beszélgettünk a család és a barátok fontosságáról, akikre ebben az időszakban talán még inkább szükségünk van. A diákok mind elmondták, hogy miért hálásak, és mit értékelnek egymásban, a barátaikban, és ezt nagyon jól esett mindenkinek hallani.
A feladatok közül a levélírást választották a tanulók, amiből válogatva szerkesztették végül ezt az összeállítást.
Társas kapcsolatok ápolása
Ebben a hónapban igazán fontos témához érkeztünk Boldogságórán. Az osztályban többször előfordulnak viták, nézeteltérések. A társas kapcsolatok ápolása alkalmat adott arra, hogy megbeszéljük, miért jó az, ha a gyerekek kellemes, önfeledt, boldog pillanatokat élhetnek meg együtt nap mint nap az iskolában. Hiszen igazából szeretik egymást, ha kell, összetartanak, nem egyszer tapasztaltam már ezt. Több időt töltenek el egymás társaságában iskolaidőben, mint a családtagjaikkal otthon. Sok örömöt élhetnek meg együtt a jövőben is, ha odafigyelnek egymásra. Arra kértem őket, rajzolják le azokat a közös kedvelt tevékenységeket, amiket együtt szeretnek csinálni. Jobb Veled a Világ!
A gyerekek megpróbáltak készíteni egy többfunkciós plakátot arról, hogy miért fontosak a társas kapcsolatok, a személyes találkozások olyan nehéz időkben, mint most a világjárvány idején!
Jelen helyzetünkben minden apró jó hírnek nagyobb jelentősége van, mint eddig bármikor. Már a kicsikben is érezhető a feszültség a vírushelyzet miatt, ez az ő életükben is most központi helyet foglal el. Ezért a boldogságórák nyújtotta élményeknek nagy szerepe van abban, hogy minél jobban érezhessük magunkat. Nagy öröm, hogy a gyerekek még ebben a helyzetben is megtalálják azokat a pozitív élményeket, amelyek számukra örömet okoznak.
Speciális Általános Iskola, Sepsiszentgyörgy
A barátságról beszélgettünk és annak fontosságáról illetve a gyerekek azt a feladatot kapták, hogy meg kellett nevezzék azt az osztálytársukat, akiket egyben barátjuknak is tartanak.Felsoroltuk az igazi barátság ismertetőjeleit.
Kicsit nosztalgiáztunk is, hiszen előző években, ebben az időszakban jótékonysági akcióra és a gyerekkoncertre készültünk, ami az idén lehetetlen.Viszont eldöntöttük, hogy, ha tavasszal minden alakul, meg fogunk lepni egy kisfiút, aki nehéz körülmények között él.Húsvéti jótékonysági akcióra gondoltunk.Fotóként egy tavaly készült felvételt mellékelünk a jótékonysági akciónk előtti készülésről, mivel az idén sajnos nem tudtunk fotót készíteni.
Meghallgattunk néhány Bella dalt is, de inkább csak beszéltünk és együtt voltunk az online térben.
Osztályommal, az ezelőtti témákhoz hasonlóan, most is megbeszéltük magát a kifejezést, mi az, ami a társas kapcsolatok közé tartozhat. Mivel hatodikosokról van szó, náluk még egyértelműen a család, a barátok és az osztályközösség a legfontosabb. Online osztályfőnöki óra keretén belül fogalmakat, kifejezéseket és idézeteket gyűjtöttünk. Összeírtuk, mely szavak azok, amelyek majdnem mindenkinél többször is megjelentek, és megmagyarázták, miért pont azok a kifejezések jutottak az eszükbe. Ezeket a szavakat rangsorolták, mindenki elmondta, hogy nála melyik szó jelentése a legfontosabb. Megkértem a gyerekeket, hogy mondjanak olyan mondatokat, amelyekben szerepel a társas kapcsolatok ellentéte, az egyedüllét vagy a magány. ,,A nem jó az egyedüllét vagy a magány!“ jutott legelőször az eszükbe.
Illusztrációképpen készítettek magukról egy online-órás képet, majd az egész osztályról is készült egy fotó. Természetesen ezt a témát is nagyon élveztük, és már nagyon várjuk a következő programot, mivel adakozni nagyon szeretünk!
Ebben a vírusos időszakban, a távoktatás keretén belül különösen jót tesznek ezek az órák. A gyerekek a foglalkozásoknak köszönhetően feltöltődnek, pozitív hozzáállásra sarkallja őket a téma, megerősödik az önbecsülésük, bizonyítottan kreatívabbakká, nyitottabbakká és érdeklődőbbekké válnak társaiknál.

„Az igaz barát az, akire szükségben is számíthatunk.”
A novemberi téma a Társas kapcsolatok volt, amit a gyerekek nagyon szerettek.
Szívesen hallgatták a hónap dalát és énekelték.
A témát beszélgetéssel és Pajtitusz történetével vezettem be. Elmondták gondolataikat a társas kapcsolatokról, azok fontosságáról. Leírták a füzetükbe mi a közös a barátjukkal, valamint pozitív jellemzést adtak hozzájuk közel álló emberekről. Megkeresték a mesehősök barátait is.
Játszottunk Távíróoszlopot, amikor jó volt látni az arcukon az izgatottságot, hogy az utolsó játékoshoz is eljut-e az üzenet. A Sziámi játékban kipróbálhatták, hogy milyen érzés összekapcsolva lenni a másikkal, együtt mozogni. Nagyon élvezték.
Barátságkarkötőt készítettek, amit örömmel viseltek.
A Pozitivity társasjáték nagy kedvencünk, szívesen és örömmel játszanak vele a gyerekek.
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A 2. c osztályos kisdiákok nagyon lelkesen fogadták a hónapra tervezett feladatot! Mindenkinek volt legalább egy jó híre, amit meg szeretett volna osztani a társaival és velem. Érdekes, egyedi, mókás irományok születtek.