Kapcsolatok
Társas kapcsolatok ápolása
Madarat tolláról- közmondásokat rajzoltunk le.
Történelem órán megismerkedtünk a jurtákkal, a honfoglaló magyarok társadalmával. Megbeszéltük az összetartó, jól működő osztályközösség feltételeit, kitértünk arra, hogy ki mivel tud hozzájárulni egy jó csapat kialakulásához. Kiemeltük a szokásokat, hagyományokat is. Megbeszéltük a honfoglaló magyarság társadalmi piramisának összetevőit, azt hogy ki milyen szerepet töltött be (férfiak, nők) a magyar társadalom életében. Hangsúlyos szerepet kapott az a következtetés, hogy az egymáshoz való alkalmazkodás, a másik elfogadása, segítése, védelme mind hozzájárulnak egy közösség sikeres működéséhez.
Órai feladatként egy jurta alaprajzot kellett készíteniük, amelyben el kellett helyezniük családtagjaikat, az embereket. Majd megbeszéltük, hogy szimbolikusan hogyan tükrözi vissza a rajz a társas kapcsolatokat.
A foglalkozást relaxációval kezdtük. Most nagyon fogékonyak voltak erre a gyerekek, így több gyakorlatot is elvégeztünk. „Totyog a liba”; „Medve vagyok, cammogok”; ” Repül a madár”; „Dagasztás”. Ezután meghallgattuk a ” Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek!” c. dalt.
A mf. 18. oldalán lévő képeket átrajzoltam, kiszíneztem és megnézegettük a gyerekekkel. Megbeszéltük, kinek mit jelent a barátság. A képeken látottakon kívül van-e még valakinek elképzelése, hogy ő mit szeret a barátjában, barátaiban. Később mindenki kiszínezhette a képeket, kivághatták és felragasztották maguknak egy kartonra.
Ferenczi Éva: Süni irigy lesz c. meséjét adtam elő kesztyűbábokkal. Beszélgettünk a szereplők viselkedéséről. Szomorú Sz. és Boldog B. síkbábbal a kezükben a gyerekek párban egymást megvigasztalhatták valamiért, amit kitaláltunk közösen. A gyerekekkel azt is megbeszéltük, hogyha ezentúl szomorkodni látják a kis barátjukat, akkor mindig megvigasztalják , ha pedig valaki egyedül unatkozik valahol, akkor őt játékra hívják.
Készítettünk barátságláncot is, s a gyerekek felfedezték, hogy a csoportban van olyan játék, amiből szintén lehet barátságláncot készíteni. Meg is „alkották” azon nyomban.
A „boldogzsákok”-ba, amit hazavittek, tettünk egy üzenetet anyának, apának: „Kedves Család! Ebben a hónapban elkészíthetitek közösen a családfátokat! Lehet rajzzal, fotóval, egyedi ötlettel. Az alkotásokból kiállítást rendezünk!”
Bagdi B.: Ha boldog vagy… c. dalt minden nap kérték a gyerekek, hogy hallgassuk meg.
A barátság jelének kiszínezésével zártuk a témakört, s felragasztottuk a 3. lépcsőfokra.
.Tasner Antal Általános Iskola
Minden születésnapost felköszöntünk és ellátjuk jókívánságainkkal. A vírushelyzetben jobb boka érintéssel oldjuk meg ölelés helyett.
Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI
Hetedikes az osztályom, és minket is elért a klikkesedés problémája. A hangadó gyerekek értékrendjéről is volt mit beszéljünk. A Pozitivity társasjátékot használtuk.
A kép sajnos tavalyi, mert az idén elfelejtettem fényképezni.
Olyan sokféle jó hírt osztottak meg egymással a gyerekek! Volt, aki a karácsonynak örült, volt, aki a kiskutyájának, vagy éppen egy színezőnek. A születésnap nagyon népszerű volt a tortával és a bulikkal.
TÁRSAS KAPCSOLATOK ÁPOLÁSA 1.
(3-6 évesek részére)
Idő Óraegység funkciója Óraegység tartalma Módszer Instrukció
3’ Relaxációs gyakorlat Boldogságóra kézikönyv 3-6 évesek részére, 36. oldal egyéni munka „Körbe-körbe-karikába”- A/4-es lapon zsírkrétával vagy ceruzával köröket rajzoltatunk. „Körbe-körbe-karikába, így lazul a keze-lába, így pihen az óvodába. Egy percig nyitott szemmel, egy percig csukott szemmel „karikázik”
5’ A téma bevezetése Kis barátom, hogy vagy? Boldogságóra könyv 3-6 éveseknek 87.oldal mintájára csoport munka Mindenki sorban a tőle jobbra ülőtől szépen kérdezze meg, hogy: „kis barátom, hogy vagy?” A mellette ülő válaszoljon, majd ő tegye fel ezt a kérdést sorban a tőle jobbra ülőtől.
10’ A téma feldolgozása Téma feldolgozása mesével (Boldogságóra könyv 3-6 éveseknek 88-90.oldal) felolvasás Most maradjunk a szőnyegen és hallgassunk meg egy szép mesét, aminek a címe „Tavaszi ébresztő”.
10’ Kérdések a mese mondanivalójával kapcsolatban csoport munka Miről szólt a mese? Meg tudja valaki mondani nekem? Csukjuk be a szemünket és képzeljük el, hogy milyen lehet a barlangban. Szerinted milyen? És az milyen lehet, amikor egy hangya szalad át rajtad? És amikor az arcodat fújja a szél?
15’ Barátságlánc készítése (Boldogságóra könyv 3-6 éveseknek 87.oldal alapján) egyéni és csoport munka Adok mindenkinek egy kis emberfigurát, aminek a hasára mindenki rajzolja fel a jelét! Mindenki színezze ki és rajzolja olyanra, amilyennek saját magát látja! (pl: akinek barna a haja, az a figura haját is színezze barnára) Ha sikerült elkészíteni a kis emberfigurákat, keressük meg a barátokat, ők fogjanak kezet, és ragasszuk össze kör alakban a figurákat, hogy a barátok egymás mellett álljanak! Ez lesz a mi barátságláncunk! És a végén ezt leragasztjuk egy nagy kartonlapra!
2’ A téma lezárása Bagdi Bella: Repülj velem c. dalának meghallgatása zenehallgatás Bagdi Bella Repülj velem c. dalát a barátság jelének színezése közben hallgassuk meg!
TÁRSAS KAPCSOLATOK ÁPOLÁSA 2.
(3-6 évesek részére)
Idő Óraegység funkciója Óraegység tartalma Módszer Instrukció
3’ Relaxációs gyakorlat Boldogságóra kézikönyv 3-6 évesek részére, 36. oldal egyéni munka „Körbe-körbe-karikába”- A/4-es lapon zsírkrétával vagy ceruzával köröket rajzoltatunk. „Körbe-körbe-karikába, így lazul a keze-lába, így pihen az óvodába. Egy percig nyitott szemmel, egy percig csukott szemmel „karikázik”
5’ A téma bevezetése Boldogságóra kézikönyv 3-6 évesek részére 81-85. oldal alapján beszélgetés Mi jut eszünkbe a barátságról? Milyen a jó barát?
15’ A téma feldolgozása Barátság szív
Oktatási segédanyag alapján egyéni és csoport munka Rajzoljuk meg a csoport barátságszívét! Kit miért tartotok a barátaitoknak? Hányan férnek el ebben a szívben? Kiket vonnátok még be? Rakjátok ki egy jól látható helyre!
15’ Barátságkarkötő készítése egyéni és csoport munka Készítsünk egy karkötőt barátunknak!
( közben Bagdi Bella CD szól)
2’ A téma lezárása Bagdi Bella: Repülj velem c. dalának meghallgatása zenehallgatás Bagdi Bella Repülj velem c. dalát a barátság jelének színezése közben hallgassuk meg!
A kollégiumi közösségépítés, boldogságóra társas kapcsolatok témakörén belül. Remek kora őszi délután volt.
Társas kapcsolatok ápolása- 4 perc kísérlet kipróbálása, Mi a közös bennünk?