Segítjük a gyermekeket abban, hogy jól megtalálják helyüket a csoportban, a szűkebb-tágabb óvodai közösségekben.
Társas kapcsolatok ápolása
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
A 3. a osztály a tanévben nagyon kreatív és elmélyült módon ismerkedett a boldog élet titkaival. A boldogságórákon kívül a rajzóráikon is az érzelmek világával foglalkoztak egész évben.
Az osztály rendhagyó boldogságóra keretében dolgozta fel a barátság, család, emberi kapcsolatok témát. A tanév során többször is mentek a gyerekek és családtagjaik tanítóikkal túrázni.
A rendhagyó boldogság túra során beszélgettek a beszélgetés, megbocsátás, kapcsolódás fontosságáról. A mozgás boldogságfokozó hatásáról és az apró örömök élvezetéről is.
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
„Legszentebb dolog a barátság, többet ér mint minden királyság.” (Csukás István)
A boldogság egyik forrásának a gyerekek a jó hír mondását érzik.Munkájuk témájának éppen ezért a Jó hír címet választották.
Az internet előnye, hogy lehetőséget ad arra, hogy lássuk egymást, beszélgessünk, együtt legyünk.
Együtt sikerülhet túllenni ezen!
A Zoom aplikáción keresztül a diákokkal megbeszéltük a napi dolgaikat, teendőiket és jókat nevettünk.
A 8.a osztállyal a társas kapcsolatok formáinak összegyűjtése után a Görög mesét olvastuk el.
Az óra második felében kipróbáltuk a 4 perc szemkontaktus gyakorlatot. A feladat megoldása érdekes és páronként rendkívül változatos képet mutatott. Jó tanulmány volt az egymásra figyelésről. Néhányan utána kipróbálták másokkal is a családban, baráti körben.
A barátságok, az egymás iránti szeretet, tisztelet, elfogadás nagyon fontos szerepet töltenek be a mindennapjainkba.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Az októberi boldogságóránk témája a barátság és a társas kapcsolatok minőségének fontossága volt. Átbeszéltük a boldog, kiegyensúlyozott élethez nélkülözhetetlen, fontos kapcsolatainkat. Mindenki megosztotta az ötleteit, hogy mit tehetünk azért, hogy jó, boldog kapcsolataink legyenek. Megbeszéltük azt is, hogy mit tudunk tenni, hogy az osztályban minden diák jól érezze magát. Mit tehetünk, ha megbántottunk valakit? Mit tehetünk, hogy az új diákok is jól érezzék magukat az osztályban?
A dupla óránk második felében a gyerekek lerajzolták a legjobb barátjukat az osztályból, illetve az új diákok azokat az osztálytársakat, akikről el tudták képzelni, hogy a legjobb barátjuk lesz, majd ez a diáktársuk év végére.
1. Szervezés:
Kör, kör, ki játszik… hívódallammal játékba hívom a gyerekeket.
Majd Boldog Dóra köszönti a gyerekeket.
2. Motiváció:
Építsetek kertet!
3. Megvalósítás:
Kis barátom hogy vagy?
Beszélgetőkör:
• mit jelent a barátság
• emberi kapcsolatok (családi-rokoni, baráti)
• emberi kapcsolatok jellemzői: szeretet, harag, segítségnyújtás, osztozás örömben-bánatban, irigység
Süni irigy lesz bábjáték.
4. Tevékenység lezárása:
Mindenkinek van barátja!
5. Visszavezetés játékba:
Sünis színezők készítése, a boldogság várának harmadik lépcsőfokára a társas kapcsolatok szimbólumának felragasztása.
A nagyobbak boldogan segítik a kisebbeket a beszokásban, és a sok drámajátéknak köszönhetően a gyerekek között pozítív kapcsolatok jönnek létre.