Az ember társas lény, megfelelő fejlődése érdekében szüksége van a közösségre, szociális kapcsolatokra. A társas kapcsolatok döntő hatással vannak személyiségfejlődésükre, és társadalmi beilleszkedésükre. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontosak a társas kapcsolatok az egészségünk és a lelki jóllétünk szempontjából is. A gyermekek szocializációja a családban kezdődik, majd az óvoda az a szocializációs közege az, ami tovább formálja a gyerekek jellemét. A társas támogatás elengedhetetlen segítség ahhoz, hogy meg tudjunk birkózni az élet kihívásaival és kudarcaival. Legtöbben az emberi kapcsolatokban érezzük át a szeretet érzését, és ez az egyik legfontosabb boldogságforrásunk.
Csoportunkban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyerekek érdeklődjenek egymás iránt, elfogadják, segítsék egymást és szívesen játszanak együtt. A foglalkozást Bagdi Bella: Jól érzem magam boogie-jával kezdtük, majd Bartos Erika: Bogyó és Babóca – Barátság című meséjével folytattuk, téma lezárásaként a gyerekek megépítették a csoportunk Varázsvárát.
Társas kapcsolatok ápolása
Speciális Alapiskola Hurbanovo
Nálunk mindig történik valami. Így volt ez november utolsó keddjén is, amikor az iskolában ismét projektnapot tartottunk a Boldogságórás csoportokkal. Ezúttal a Boldogságóra havi témáját dolgoztuk fel a lelkes gyerekekkel együtt. A program a tanév tíz hónapjában változatos módon mindig más és más témát ölel fel. A novemberi téma a Társas kapcsolatok voltak.
A választható témák közül a Kicsi esőcsepp történetét választottuk. A mese történetét verses-dalos-rajzos kézműves foglalkozáson dolgoztuk fel a gyerekekkel.A nap kezdetén röviden ismertettük a programot, majd ráhangolódásként dalos-verses-mozgásos percek következtek.
A Kis esőcsepp meséjét néma csendben hallgatta mindenki.
Ezután megvitatták a gyerekek a hallottakat és beszélgettek a víz körforgásáról a természetben. Az ismeretterjesztő bevezetés után kezdődhetett a munka,szivárvány-felhő-Napocska kifestése,teve oázis,pálmafák készétése . Elkészült a poszter.
Az alkotások elkészülte után , a nap lezárásaként közösen elénekeltünk,táncoltunk a Boldogságóra novemberi dalára.
Élményekben gazdag foglakozás volt.
(Állatbarátok csoportja, Fityfiritty csoport, Kis csemeték,Nagy csemeték,Kis ürge csopot)
Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
A hónap témáját nem 1 konkrét órán dolgoztuk fel, Kollégámmal közösen egész hónapban építettük a közösséget, kovácsoltuk a Csapatot.
Novemberünk elég sűrűre sikeredett:
-osztályon belüli és évfolyamok közti focimeccs, mely végre jókedvben telt, egyre kevesebb a súrlódás
-Évszakbúcsúztató hagyományunk vetélkedővel és az évszak Szülöttjeinek köszöntésével folytatódott (a mellékelt egyedi, csak nekünk tervezett kitűzőt kapták)
-…és betegségem alatt hirtelen egy „Hajni néni gyógyulj meg!!” fényképet kaptam…azon nap legjobb pillanata volt! Köszönöm Kollégámnak is a szervezést, de elmondása szerint nem kellett noszogatni Őket. Ahogy akkor sem, ha Napközisünk megérkezik, sietnek üdvözölni Őt! 🙂
Minden reggel a „Ha boldog vagy ..” c. dallal kezdünk, ez a gyerekek kedvence. A heti témához kapcsolódóan tanultunk egy érintős mondókát: Keze,lába van neki. Szeme, szája van neki. Füle, orra van neki. Itt szalad a kisnyuszi(ekkor megcsiklandozza az egyik gyermek a vele szemben lévő gyermeket. A többi esetben az adott testrészt simogatják meg) Majd csere, és azután új pár választása volt. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy ne csak a barátok kerüljenek párba, hanem lehetőleg mindenki-mindenkivel.
A süni irigy lesz mesét többször elolvastam ebben a hónapban.Nagyon sokszor megbeszéltük, hogyan kell a barátoknak helyesen viselkedni. Mikor a mesét már jobban megismerték színházasdit játszottunk. Mivel nem akartunk senkit kizárni a műsorból, így minden gyermek választhatott egy állat szerepet magának. Mikor a Maci, Nyuszi labdázni hívták a Sünit, azután a többi állatott is meghívták egy közös labdázásra. A gyerekek nagyon örültek a közös játéknak. Megbeszéltük, hogy mindig figyelniük kell egymásra és ha valakivel nem játszanak, akkor őt is hívják magukhoz
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Az ember társas lény, megfelelő fejlődése érdekében szüksége van a közösségre, szociális kapcsolatokra. A társas kapcsolatok döntő hatással vannak személyiségfejlődésükre, és társadalmi beilleszkedésükre. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontosak a társas kapcsolatok az egészségünk és a lelki jóllétünk szempontjából is.
A gyermekek szocializációja a családban kezdődik, majd az óvoda az a szocializációs közege az, ami tovább formálja a gyerekek jellemét. A társas támogatás elengedhetetlen segítség ahhoz, hogy meg tudjunk birkózni az élet kihívásaival és kudarcaival. Legtöbben az emberi kapcsolatokban érezzük át a szeretet érzését, és ez az egyik legfontosabb boldogságforrásunk.
Csoportunkban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyerekek érdeklődjenek egymás iránt, elfogadják, segítsék egymást és szívesen játszanak együtt.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Az ember társas lény, megfelelő fejlődése érdekében szüksége van a közösségre, szociális kapcsolatokra. A társas kapcsolatok döntő hatással vannak személyiségfejlődésükre, és társadalmi beilleszkedésükre. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontosak a társas kapcsolatok az egészségünk és a lelki jóllétünk szempontjából is. A gyermekek szocializációja a családban kezdődik, majd az óvoda az a szocializációs közege az, ami tovább formálja a gyerekek jellemét. A társas támogatás elengedhetetlen segítség ahhoz, hogy meg tudjunk birkózni az élet kihívásaival és kudarcaival. Legtöbben az emberi kapcsolatokban érezzük át a szeretet érzését, és ez az egyik legfontosabb boldogságforrásunk. Csoportunkban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyerekek érdeklődjenek egymás iránt, elfogadják, segítsék egymást és szívesen játszanak együtt.
A foglalkozást Bartos Erika: Bogyó és Babóca – Barátság című meséjét néztük meg a gyerekekkel, majd megbeszéltük miért fontos a barátság. Téma lezárásaként a gyerekek megépítették a csoportunk Varázsvárát.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Az ember társas lény, megfelelő fejlődése érdekében szüksége van a közösségre, szociális kapcsolatokra. A társas kapcsolatok döntő hatással vannak személyiségfejlődésükre, és társadalmi beilleszkedésükre. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontosak a társas kapcsolatok az egészségünk és a lelki jóllétünk szempontjából is.
A gyermekek szocializációja a családban kezdődik, majd az óvoda az a szocializációs közege az, ami tovább formálja a gyerekek jellemét. A társas támogatás elengedhetetlen segítség ahhoz, hogy meg tudjunk birkózni az élet kihívásaival és kudarcaival. Legtöbben az emberi kapcsolatokban érezzük át a szeretet érzését, és ez az egyik legfontosabb boldogságforrásunk.
Csoportunkban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyerekek érdeklődjenek egymás iránt, elfogadják, segítsék egymást és szívesen játszanak együtt.
A foglakozást Bartos Erika: Bogyó és Babóca – Barátság című meséjével kezdtük, majd megbeszéltük a gyerekekkel miért fontos a barátság. Téma lezárásaként a gyerekek megépítették a csoportunk Varázsvárát.
Meghallgattuk Bagdi Bella -Jól érzem magam boogie cimű dalát , táncoltunk rá. Utánna megbeszéltük miért fontos a barátság, ki kinek a barátja. Eljatszottuk a halraj mozgásban cimű mozgásos játékot. Elolvastam Bartos Erika Bogyó és Babóca barátsága cimű mesét. Megbeszéltük a történetet. Építő kockából varázsgépet készitettuük,ami megjavítja az elromlott barátságokat.
Meghallgattuk Bagdi Bella -Jól érzem magam boogie cimű dalát , táncoltunk rá. Utánna megbeszéltük miért fontos a barátság, ki kinek a barátja. Eljatszottuk a halraj mozgásban cimű mozgásos játékot. Elolvastam Bartos Erika Bogyó és Babóca barátsága cimű mesét. Megbeszéltük a történetet. Építő kockából varázsgépet készitettuük,ami megjavítja az elromlott barátságokat.
A gyerekek már nagyon várták a közös óránkat. A tanterem átrendezését követően színes légzés relaxációval kezdtünk. A legtöbb gyermek csukott szemmel végezte a gyakorlatot – majd mindenki elmondta azt a színt, mely a gyakorlat során a kedvence volt.
Beszélgettünk a társas kapcsolatok, a barátságok fontosságáról, arról, hogy ők milyen tulajdonságokat kedvelnek másokban, valamint nekik milyen jó tulajdonságaik vannak.
Alkottunk egy varázsgépet (kaput kialakítva), akik egymással többször veszekednek, konfliktusuk van átmentek a gépen keresztül, a gyerekek közben elképzelték kedvenc színüket – társuk várta őket a túloldalon, a fiúk kezet fogtak egymással, a kislányok megölelték egymást. Megerősítettem, hogy a gép sokat javított a kapcsolatukon, viszont nekik is tovább kell dolgozni rajta.
Ezt követően párokban szobrot alkottak – az egyik felvett egy pózt, a másikuknak ehhez kellett kapcsolódni.
Az óra végén a hónap dalát nemcsak meghallgattuk, hanem követtük is a szövegét, közösen mutattuk.
A foglalkozás végén mindenki elmondta, hogy érezte magát az órán. Szuper óra volt!
Köszönöm a tanító néni aktív közreműködését és a gyerekek munkáját, mellyel csodás pillanatokat tudunk közösen átélni. Köszönjük a lehetőséget!