A megküzdési stratégiák témájával bizony az óvodapedagógusoknak is meg kellett kicsit küzdeni, hiszen a gyermekekhez legközelebb szerettük volna hozni a témakört. Feldolgozáshoz a Boldogságórán alkalmazott bábok egyike segített kalandunkban – elveszett a kedvenc labdája. A gyermekeknek segíteni kellett Róka Rudinak visszakapni a labdát. Ehhez sok feladatot ki kellett állniuk, át kellett kelni a padok mocsarán, végig kellett ugrálni a Krokodilos-ösvényen, kúszva kellett haladni az Asztal-hegyvidék sűrűjében. Miután a gyermekek leküzdötték az akadályokat, elnyerték a labdát, és így mindenki boldog volt a történet végén.
Megküzdési stratégiák


Érsekcsanádi Napköziotthonos Óvoda
A tornaszobában berendezett akadálypálya leküzdése után mindenki kiszabadíthatta a sárkány által elrabolt plüss figuráját! A pályát többször átrendeztük, nehezítettük, a gyerekek ötletei alapján.
Érsekcsanádi Napköziotthonos Óvoda
A gyerekeknek nagyon tetszett a „Cápatámadás” játék, néhány általuk kért ismétlés után, már ők találták ki, hogy milyen akadályokat kell leküzdeni (vízesés, erős sodrás, vihar, vízilovak, farönk a folyón keresztbe stb.). A játék utáni beszélgetésben is aktívan részt vettek, árnyaltan fejezték ki érzelmeiket, érzéseiket. Rajzaikban változatos módon jelent meg a „biztonság”. Rajzoltak anyai ölelést, volt aki a meleget rajzolta le.
Megküzdés a Maci csoportba
6 nagyfiú is jár a csoprtunkba, akik már 6-7 évesek, ismerik a harcos videójátékokat, amik nagyon meghatározzák a mindennapi tevékenységeinket. Így a közös játékok, barkácsolások témáját is úgy választjuk, hogy ők is motiváltak legyenek.
Januárban kevesebb időt töltöttünk az udvaron, így a nagy mozgásigényű gyerekekkel több lett a fegyelmezési problémánk. Hangosabbak lettek, többet fitoktatták egymás felé az erejüket.
Ezen problémák orvoslására jól jött a februári boldogságóra programja a” Megküzdés”. A témát beépítettük az egész hónap tevékenységébe, beleértve a farsangot is, hiszen a fiúk szívesen öltöztek be különféle hősöknek (pl. batman, pókember, sárkányölő lovag).
Lerajzolva jelmezeiket sokat beszélgettünk arról, hogy miért azt a hőst választotta, miért tetszik neki, vagy szeretne- e ő is olyanná válni!
Kitaláltunk egy jó játékot. A maci csoport lovagképző és hercegnőképző iskola lett!
A csillagszemű juhász mesével motiváltuk a fiúkat, hogy milyenek legyenek, hogy tetszenek a lányoknak.
-szép küllemű, okos, eszes, bátor és kitartó, mert minden áron meg akarta nyerni a királylány kezét.
A lovagoknak kitaláltunk 7 próbát, amit ha teljesítenek, eljutnak a királyi várba, ahol elnyerik a jutalmukat. Ugyanígy a hercegnőknek is . Őket a Rigócsőr király című mesével motiváltuk.
Próbák:
1. próba
Szépek legyenek, tisztálkodás, öltözködés, ruhák az öltözőszekrényen, tudjanak orrot fújni stb.
2. próba
Edzettek legyenek, szeressenek tornázni mindennap.
3. próba
Egészségesen étkezzenek, ne legyenek válogatósak (zöldségek, gyümölcsök)
4. próba
Illik- nem illik:
Szépen tudjanak enni, szépen terítsenek meg, tudják hogyan illik viselkedni az asztalnál (naposság)
Ne beszéljenek csúnyán, ne kiabáljanak, hangoskodjanak.
Ne bántsák a kisebbeket, inkább segítsenek nekik.
Legyenek figyelmesek, segítőkészek, udvariasak.
5. próba
Okosak –eszesek legyenek
Találóskérdések , feladatlapok, szókincsbővítés
6. próba
Bátrak-ügyesek legyenek
Akadálypálya legyőzése (akinek sikerül a hercegnők felteszik a zászlójukat a lovagvárra)
7. próba
Segítőkészség- figyelmesség
Akinek a legtöbb jó-pontja gyűlik össze a lovagkönyvbe, hercegnők könyvébe, külön elismerésben is részesül.
A lovagkönyvbe, hercegnő könyvbe lerajzolhatják, hogy mi tetszett nekik a legjobban abban a próbában. A gyűjtött aranytallérokat is ide ragaszthatják be. Így ösztönözzük őket egyénileg is a versenybe, csoportosan pedig a lovagvárba vezető lépcsőn jelezzük, ha már egy próbát teljesítettünk. Mire mindenki elér a várba már igazi hercegnő és lovag lesz belőle, így megtarthatjuk a hetedhét országra szóló lakodalmat.