
Megküzdési stratégiák

Diósgyőri Nagy Lajos Király általános Iskola
Az óra elején „A bugyelláris, a pipa meg a süveg” című mesét hallgatták meg a gyerekek. Az óra további részében indulathőmérőt készítettünk, amelyen 10 módszert helyeztünk el, melyeket feszült helyzetben alkalmazhatunk, hogy nyugodtabbak legyünk. Nagyon élvezték a gyerekek a csukott szemmel végzett nehezített gimnasztikai feladatokat.
Az órát az „Ellazulni jaj de jó!” dallal zártuk.

MARKAZI VÁRVÖLGYE ÁLTALÁNOS ISKOLA
Beszélgetés a megküzdésről: milyen helyzetekben fordul elő, melyek azok az érzések, amelyek keletkeznek; s ezek az érzések törvényszerű velejárói-e a az átélt nehézségnek. Összegyűjtötték azokat az „eszközöket”, amelyekkel ők megpróbálják kezelni a stresszhelyzetet. Majd beszínezték saját Megküzdés-hegységüket a küzdelem mértékének megfelelően.
"Zajzoni Rab Istvan" Középiskola
A februári hónap témáját nagyon izgalmasnak találtuk a diákjaimmal, mivel eddig még soha sem gondolkodtunk el rajta, hogy milyen akadályokkal sikerült megküzdenünk. Az elején elég nehezen ment az ötletelés, de ahogy egyre jobban belemélyedtünk, rájöttünk, hogy mennyi mindenel sikerült megküzdjünk eddigi életünk folyamán.
Radó T.Általános Iskola és EGYMI
Mi még kisebbek vagyunk, de szeretünk küzdeni a céljainkért. Néha kétségbeesünk, ezért összegyűjtöttük azokat a dolgokat, amelyek segítenek bennünket kijutni a válságos helyzetből. Durrogtattunk lufit, téptünk papírokat, táncoltunk, zenét hallgattunk. Elkészült a plakátunk is, amelyben célokat tűztünk ki és összeszedtük, milyen jó tulajdonságokkal rendelkezünk.
Radó Tibor Általános Isk. és EGYMI
Sajnos, ebben a hónapban legfőképpen a betegségekkel kellett megküzdenünk. Influenza, vírus, volt itt sok hiányzás. Ezért nehezebben készültünk el a feladattal, de megküzdöttünk vele. Van, aki jobban ért ehhez, van, akinek nehézséget okoz, de mindnyájan gyakoroljuk naponta a megküzdést.
Minden leküzdendő megpróbáltatás mint egy-egy hegy magasodik előttünk. Néhányat sikerült együtt „megmászniuk” a gyerekeknek. Ezeket rajzolták le közösen.
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolája
Az első beszélgetésünk alkalmával gondoltam felelevenítjük a tavaji \”megküzdési szivárványunk\” emlékképeit. Legnagyobb meglepetéssemre még az általam elmesélt történetre is emlékeztek. A megküzdés lépéseit pedig egymást segítve sorolták fel a legnagyobb örömmel. Így kicsit tovább is léptünk, és a saját életükből meséltek esetek, hogy mivel kellett megküzdeniük már a negyedik osztályban.
A második alkalommal azt próbáltuk ki, hogy a segítséggel mennyivel könnyebb megküzdeni a váratlan helyzetekkel. Nagyon tetszett nekik az elvégzett nagymozgásos gyakorlatok.
Majd a harmadik alkalommal elkészültek a hegyek, és összeállítottük a Megküzdés-hegység látképét. Ebben a tanévben ezeken az akadályokon verekedtük át magunkat:
– iskolánk 60. évfordulójára készültünk – műsorunk nagy sikert aratott;
– az osztálykiránduláson a Pálvölgyi-barlang meredek létráját is meghódítottuk;
– a mindennapos olvasást még most is gyakoroljuk;
– környezetünk rendbentartásában önállósodunk;
– és még gyakoroljuk, de sokaknak már természetes, hogy segítünk egymásnak.
A rajzokon van aki már felért a hegytetőre, de van aki még mászik a hegyoldalon.
Neki is nagyon örülünk. hogy már elindult!!
Mohács Térségi Általános Iskola
Boldogságóránkon a gyerekekkel megbeszéltük, kinek milyen problémái, félelmei vannak. Ezek után kiválasztottuk azokat, amelyek többeket is érintettek, ezek kerültek fel a mi elkészített plakátunkra, amelyet a gyerekek színeztek.
Kezdetben nem is tudtam, hogyan fogjunk hozzá a téma feldolgozásához elsőskéimmel. A mese azonban útjára indította munkánkat. Jobbnál, jobb gondolatok követték egymást, s aztán megalkottuk hegyeinket. Színes lépcsők vezetnek céljainkhoz. Örömmel tapasztalták, hogy bár nem volt tudatos, bizony sok feladattal megküzdöttek már rövidke életük alatt. S mennyi minden vár még ránk közösen is!
De már nem ijedünk meg, bár tudjuk, hogy ez nem is lesz majd mindig olyan könnyű!