
Megküzdési stratégiák


Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
Boldogságóra programunk havi témája a Megküzdési Stratégiák volt. Ráhangolódásként meghallgattuk a gyerekekkel „Bagdi Bella: Ellazulni, jaj de jó!” című dalát. Ezután beszélgettünk a megküzdés fogalmáról, arról, hogy a gyerekek számára mit is jelent ez a fogalom. Kiderült, hogy ez a fogalom nehezebben megfogható számukra, ezért rávezető kérdésekkel igyekeztünk közelebb vinni a megküzdés fogalmát. Felelevenítettük a beszélgetés során, a tavalyi Boldogságórán szerzett élményeiket, amelyen a plüssállatkáikért kellett megküzdeniük egy akadálypályán való végighaladással. Hogy még inkább megfoghatóbb és szemléletesebb legyen ez a fogalom, előadtuk „Bezzeg Andrea: Aranykulcs” című meséjét. A mese meghallgatása, mondanivalójának megbeszélése segítette a gyermekeket a fogalom megértésében. Ezután mozogtunk egy kicsit, a „Hajótörés” című játék segítségével, mely nagy sikert aratott a gyermekek körében, többször is kérték újrajátszását. Levezetésként a mese témájához illeszkedő színezőt készíthettek a gyerekek.
Mi is küzdünk, mint a hősök!
Értelmileg akadályozott 6-7-8. osztályos tanulókkal dolgoztuk fel a „Megküzdési stratégiák” témakört. Bagdi Bella dalával indítottuk az órát. A gyerekek próbálkoztak a dal segítségével ellazulni. A témához tartozó mese elolvasása után megbeszéltük, hogy ők mivel küzdenek meg a mindennapokban, valamint kitől és hogyan kaphatnak segítséget. A munkafüzet feladatait közösen megoldottuk. Ezután elkészítettük osztályunk „Megküzdési szivárványát”. Az óra jó hangulatban telt, a gyerekek részéről érdekes és egyben meglepő információkat tudtunk meg.
Konyári Óvoda
Napocska csoport
A foglalkozás célja: A megküzdési stratégiák megismerésével, gyakorlásával a gyerekek boldogabb légkörben nevelkedjenek, pozitív energiát kapjanak.
A foglalkozás feladata: A megküzdési stratégiák gyakorlása játékos módszerekkel, szociláis érzelmek, kapcsolatok erősítése, fejlesztése.
A mesék varázslatos világa mutatta meg a gyerekeknek hogyan kell megküzdeni a célok eléréséért. A mese után megbeszéltük a megküzdési módokat. a meseélmény feldolgozását segítette a színezés, vágás, ragasztás. A vizuális technikák alkalmazása közben többször előjöttek a mese hatására kialakult pozitív érzések. „Megküzdési stratégiák ” téma feldolgozása megnyugtatóan hatott a gyerekekre, nagy öröm volt számukra, hogy közösen meg tudtuk találni azokat a módszereket, amivel minden nehézséget le tudunk győzni, ha akarunk.
Elsőként relaxáxiós-bemelegítős gyakorlatokat végeztünk , egy kört alkotva közösen. Azután meghallgattuk a hónap dalát. Beszélgetést indítottunk el. Kérdés: Milyen problémád volt mostanában és azt hogyan sikerült megoldanod?
Készítettünk egy szivárványt,amelyet a tantermi ajtóra helyeztünk el. A gyerekek egy kis felhő alakú lapra lerajzolták, hogy milyen problémájuk volt és azt is, hogy azt hogyan sikerült megoldaniuk.
A foglalkozás végén felragasztottuk az elkészült munkákat a szivárványra.
Jó hangulatban telt az óra:-)
SZEMBENÉZTÜNK A KIHÍVÁSOKKAL
A foglalkozást relaxációval kezdtük, amit nagyon szívesen végeznek a gyerekek.
Megtanultuk a hónap dalát, a mozdulatokat pedig közösen találtuk ki hozzá úgy, hogy mindenki el tudja végezni.
Az aranykulcs című mesét nagy érdeklődéssel hallgatták, a mese zárásaként pedig sokat beszélgettünk. Azt gondolom, hogy a kérdésekre adott válaszok alapján egyre többet tudunk meg egymásról és amit nagyon fontosnak tartok, hogy mennyire kíváncsiak egymás álmaira, félelmeire, ahogyan szinte segíteni próbálnak társaiknak egy-egy jó ötlettel.
A hajótörés és a cápatámadás játékok annyira tetszettek nekik, hogy azóta minden nap kérik, hogy játsszuk újra. Itt is jó volt látni, hogy mennyire figyeltek egymásra, vigyáztak a társukra, senkit nem hagytak magára.
Farsangi bált is szerveztünk az óvodában, ahol találkozhattunk kis hősökkel. Beszélgettünk róla, hogy miért is nevezzük őket így.
Úgy érzem, hogy remekül boldogultunk a szorult helyzetekben.