
Megküzdési stratégiák


Iskolánkban hagyomány, a Farsangra minden osztály táncos produkcióval készül. A gyermekek a történet és a zene meghallgatása után azt gondolták, számukra a Farsangi tánc az amivel meg kell küzdeniük. Összegyűjtötték milyen problémáink vannak a fellépéssel kapcsolatban.megbeszéltük, hogyan tudjuk közösen megküzdeni a feladattal. A stratégiákat összeírtuk , majd hétszínvirágot rajzoltunk melyre felírtuk a legfontosabb lépéseket. Megküzdöttünk az akadályokkal, az előadás létrejött, nagy sikerük volt a gyermekeknek.
Visontai Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
A gyerekek a mesék világában élnek. Számukra a nemcsak a példa és a minta, de sokszor a nehézségek leküzdésében is az elképzelt, kitalált vagy ismert mesehősök, akcióhősök segíthetnek, bár valóságban nem léteznek. Nekik már az sokat jelent, ha a fantáziájukban jelen vannak, hisznek bennük. A modern mesék erősen hatnak rájuk, befolyásoló erővel bírnak. Több hőst én sem ismertem azok közül, amelyeket lerajzoltak, de lelkesen dicsértem őket. Számomra elég, ha hisznek bennük!
Zöld Gólya Óvoda és Bölcsőde ÁMK
Hagyományos farsangi mulatságunkat idén is „Családi Farsang” címmel hirdettük meg, A szombat délutáni programmal nem titkolt célunk, hogy minél több szülő öltsön magára jelmezt és boldogan mókázzon együtt néhány órát gyermekével. Csoportunkban vannak családok, akik szívesen és aktívan részt is vesznek benne, míg mások inkább csak lelkes szemlélőként járulnak hozzá az ünnep sikeréhez.
Az ötletesen elkészített vagy bérelt jelmezekkel, igazi mesevilágba csöppentünk ezen a napon. Mindennapi hőseink (gyerekek, szülők, pedagógusok) Pán Péter, pókember, stb bőrébe bújva mesebeli hősökké válhattak. A képzelet szabott csak határt a bátorság, az ügyesség, az okosság, az igazságérzet, az önfeláldozás, az akaraterő, az emberfeletti testi erő átélésére. Jól tudjuk ezek a jellemvonások lehetővé teszik az előttünk álló akadályok leküzdését, a „jótett helyébe jót várj” elvének megvalósulását.
Hullámvölgyek
Nagyon szeretem a néptáncot. Amikor megtanultam az üveges táncomat, és először léptem fel vele, nagyon izgultam. Közvetlenül a műsor előtt derült ki, hogy új zenét kapok. Izgalmamban leejtettem az üveget. A tánctanáromtól kaptam egy másikat. Teljesen lefagytam, remegett kezem lábam. Új üveggel, új zenére?
Meghátráltam. Elvonultam, hogy összeszedjem magam. Eszembe jutottak olyan technikák, amivel meg tudom nyugtatni magam. Mélyeket lélegeztem, és elképzeltem, hogy minden sikerülni fog. Meg tudom csinálni! Képes vagyok rá!
Hittem magamban, hittem abban, hogy sikerülni fog.
Sajnos nem egészen így alakult. Az utolsó lépések egyikét elrontottam, és az üveg majdnem újra leesett a fejemről. Az utolsó pillanatban sikerült elkapnom.
De megfogtam! Visszatettem a fejemre, és újrakezdtem.
Sikerült! Nagyon boldog voltam, hogy az első üveges táncom sikerrel végződött.
Nagyon büszke volt rám a családom, és én is büszke voltam magamra. Sikerült legyőzni a félelmemet.
Megtanultam a legfontosabbat. Bízz magadban, és soha ne add fel!
Tóth Boglárka 4.osztály
Szigligeti Általános Iskola
A mi tablónkon olyan hősök szerepelnek, akik nap mint nap sikeresen megküzdenek önmagukkal, a világgal, a betegségeikkel. Bebizonyították, hogy bármit meg lehet oldani, mindig van megoldása az aktuális helyzetnek.
Anna születésétől küzd az életéért, hallássérült, értelmileg akadályozott. A kitartásával, akaraterejével önállóan ellátja magát, nagyon szeret táncolni, kiváló ritmusérzéke van.
Marci az előző iskolájában magatartási problémákkal küzdött. Mostanra kiderült kiváló problémamegoldó képessége. Bármi történik az osztályban, mindjárt van egy ötlete, hogy oldhatnánk meg.
Az osztály, mert nagyon szeretik és eredményesen oldják meg a kihívásokat, amiket naponta találunk ki nekik, vagy amit az élet állít. A képen egy elrejtett plüss Micimackót kellett közösen felkutatniuk egy levélben kapott utasítások alapján.
Ramóna, aki halálos betegséggel küzdött meg pár évvel ezelőtt. Most vidám, bizakodó, pozitív emberke, erre tanítja az osztálytársait is.
És a teknős? Nos ő akkor segít, amikor már semmi nem jut eszünkbe.
A februári hónap témáját a „Megküzdési stratégiák” foglalkozást Bagdi Bella „Ellazulni, jaj, de jó!” dalával kezdtük. A gyerekek kényelmesen lefeküdtek a szőnyegre, és hallgatták a dalt. Már többször meghallgattuk Bagdi Bella dalait CD-n, ilyenkor a gyerekek már tudják az előző beszélgetésekből, hogy valami szépre kell gondolni, közben meg kell próbálni ellazulni. Olyan szépen sikerül ellazulni, hogy több dalt is meghallgattunk, az „Ellazulni, jaj, de jó!” címűt többször is. A „Megküzdési stratégiák” téma szorosan kapcsolódik a januári hónap témájához a „Célok kitűzéséhez és eléréséhez”. Elővettük a januári rajzokat, megnéztük és megbeszéltük, hogy céljainkért meg kell küzdenünk, de sokszor a mindennapi tevékenységeinkben is. Szinte az egész csoport hozzászólt a témához, kis rávezetéssel összeállítottuk a legfontosabb stratégiákat. Nagyon ügyesen meg tudták fogalmazni, hogyan kell küzdeni az életben. Stratégiáink: Akár milyen nehéz a feladat (például a balett óra) nem fel, koncentrálok a feladatra, nem hagyom abba, ha valami nem sikerül nem hisztizek, nem kiabálok, újra kezdem, újra építem, ha eldől. Ilyen, és még sok más ügyes ötlet született (persze a gyakorlatban azért nem mindig működnek ezek az ötletek, de ha emlékeztetem Őket némely gyerek hajlandó a megbeszélteket betartani). Majd beszélgettünk mesehősökről, szuperhősökről, akik el érték valamilyen módon a céljaikat, megküzdöttek a feladatokkal megpróbáltatásokkal. Ennek ellenére a legtöbb gyerek a szüleit választotta példaképnek mesehősök helyett, elmondásuk szerint Ők is megküzdöttek a céljaikért, de kérdésemre általában valamilyen személyes okból választották példaképnek, „hősnek” szüleiket, az okokat rajzaikra rá is írtam.